Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Egyesült Államok - Amerikai Kerületekhez Tartozó Magyar Gyülekezetek
234 BETHLEN NAPTÁR Uszoda és nyári ebédlő a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház telkén. Kecskeméthy László lelkész. Talán már a fentiekből is kitűnik, hogy nem a megszokott templomról és a mellé épített paróchiáról beszélünk ezzel a gyülekezettel kapcsolatban, hanem a mai kornak megfelelő — és ugyanakkor az őskeresztyén gyülekezeteknél is szokásos ‘“gyülekezeti ház”-ról, amikor is a templom épület nem áll üresen egy héten át, hanem állandó szolgálatban van valami célra. Ugyanakkor az otthon külső kerete megadja a nagy keresztyén család meleg hangulatát is. Ennek nevezzük és ennek próbáljuk felépíteni a gyülekezetei: a Mennyei Atya családjává. Ennek az ideálnak az “eladása” természetesen nem könnyű különösen azoknak a testvéreknek a részére, akik templomhoz szoktak abban az értelemben, hogy nagy ünnepek alkalmával látogatják azt. A családi jellegű gyülekezeti munka több részvételt kíván és épen azért több áldást is hordoz. Ez a gyülekezet kénytelen volt ezt az utat választani, mert építkezési terveit egy másik telken a különféle “mellékes” költségek annyira megnehezítették, hogy az új épület tervét fel kellett cserélni egy régi nagy épület átalakításának a lehetőségéért. így mind a gyülekezeti munkatér, mind a lelkész lakás megoldódott ugyanolyan nagyságú telken fél árért s ráadás a hatalmas uszoda. Ha építésre lesz szükség, ezen a telken is van elég hely egy szép magyar intézmény kiépítéséhez: értjük ez alatt egy nagy teremnek, iskolának és nyugdíjas testvéreink részére szobák építését. A régi telken külömben berendeztük a házat egy hat személyt befogadó nyugdíjas otthonnak, ami máris tele van és nagyon jól érzik benne magukat az idős testvérek. A californiai magyar gyülekezetekben általában, de különösen ebben a gyülekezetben nagy szükség van az általános magyar segítő munkára, mert elég sok a bevándorló mind a keleti partokról, mind Kanadából, mind Dél- Amerikából. Ezeknek szállás és munka kell. Gyülekezetünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy van egy vendég ház is, ahol legalább is ideiglenesen el tudjuk helyezni a frissen érkezett testvéreket.