Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)

Egyesült Államok - Dr. Bütösi János: Kálvin Magyar Egyházkerület

1971 173 A bethlehemi gyülekezet konfirmandusai 1970-ben. Jeff Pearson, Rose Solat, Nt. Babos Sándor lelkész, Nancy Kranyecz és Jack Spangenberg. iskolát. Nötestvéreink különféle módokon keresztül igyekeznek az egyház munkáját támogatni és segíteni a keresztyén nevelési munkát a gyülekezet­ben. Presbitereink a gondnok vezetésével igyekeznek a templom és a parókia területét rendben tartani. A parókia elé új széles lépcsőt csináltak cement­ből, ami nemcsak széppé, de értékesebbé teszi a parókiát. Segítséget nyújtot­tunk a belgiumi református magyaroknak és az uruguay-i magyar reformá­tusoknak. Most folyik az adományok gyűjtése a magyarországi és az erdélyi árvízkárosultak számára is. A Nőegylet júniusban autókirándulást rendezett New York államba, a Vasárnapi iskola pedig évzáró kirándulást rendezett a környékbeli Indián Trail Parkban, amelyen a szülők is megjelentek. Egyháztagok száma 130, évi költségvetés $17,000.00. A gyülekezet megemlékezett lelkipásztorának 45. évi lelkésszé szenteléséről és bőkezű ajándékot nyújtottak át neki Szilágyi lózsef főgondnok által a templomban a lelkész nagy meglepetésére. COATES VILLE, PA. — Lelkipásztor: Babos Mária Gondnok: id. Godra Márton; jegyző: Bállá József; pénztámok: Ado­­rián Lajos. Mindig elgondolkozom mikor a jelentésekből olvasom, hogy ez, vagy amaz egyház a Kerületünk legkisebb, vagy legnagyobb egyháza. Ennek megállapításánál mindig a statisztika jön számításba, az, hogy hány egyház­tagot számlálunk papiron. Ezek szerint nyugodtan mondhatom, hogy a coatesvillei egyike a legkisebb egyházainknak. És mégis szeretném odatenni a “nagy” jelzőt statisztikai kicsinysége mellé. Második évi szolgálatom tapasztalatait összegezve, belsőleg, lelkileg nevezem “nagynak” a coates­villei gyülekezetét, azon az alapon, hogy az istentisztelet látogatása 85-

Next

/
Thumbnails
Contents