Bethlen Naptár, 1971 (Ligonier)
Szigethy Béla: Erdélyi karácsonyi emlék
1971 105 ERDÉLYI KARÁCSONYI EMLÉK Vannak dolgok, amelyeket azért nem akarunk megtanulni, mert az életünkre törnek. így voltam a román nyelvvel, amikor azt 1921-től kezdve kénytelen voltam tanulni azon a Székelyudvarhelyen, ahol pedig még a madarak is magyarul tudtak. De az akkori élet kényszere reám parancsolt, hogy tudni kell elnyomóink nyelvét. A kényszer hatása alatt 1926-ban házunkba fogadtuk az állami középiskola egyik román tanulóját, hogy legyen kivel románul beszélnem. Munténiából került fel az a fiú Udvarhelyre, tanulni. Szögletes tatár arca tagadhatatlanul bizonyította, hogy nem latin fából sarjadzott. De tele volt a primitív román nacionálizmus tüzével és a tatárarc szája állandóan a román dicsőségről beszélt. Karácsonykor ketten kimentünk a Papkert legmagasabb pontjára, amelynek egyik oldaláról el lehetett látni a Hargita felé, Oroszhegy, Bethlenfalva, Kadicsfalva, Zetelaka irányába, a másik oldaláról pedig le a Nagyküköllő völgyén Boldogfalva, Bögöz felé. Román barátom sorra megkérdezte a falvak nevét és mindenik név után azt is, hogy kik laknak benne. “Magyarok,” válaszoltam mindenik falunév után. “És ott a dombokon, a hegyeken túl?” kérdezte. “Arra keletre, Gyergyóban, Csíkban, Háromszéken magyarok laknak. Arra Marostordában, ott Kisküköllőben, a Nyikó vize táján, mindenütt magyarok.” “Hát nem borzasztó ez,” csúszott ki a megdöbbenés román barátom száján, “hogy itt, Romania Mare (Nagy-Románia) közepén ennyi idegen van!” s tatár arcára keserűség ült ki amiatt, hogy a világ nem egészen piros-sárga-kék román — mert ő az. Válaszom karácsonyi felelet volt: “Látod, milyen nagy a különbség az emberi és az isteni gondolkozás között! Az ember mindenkit a maga nyelvére akarna kényszeríteni. Isten pedig karácsonykor emberi formát vett fel, az ember nyelvén szólalt meg, hogy igy fejezze ki az emberek iránt való buzgó szerelmét. Az Isten szeretetét szivünkbe fogadó emberek ugyanilyen karácsonyi lelkülettel járnak el mások iránt. És ne feledd el, — vagy ha eddig nem tudtad volna, most tudd
