Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Versek - Elbeszélések

100 BETHLEN NAPTAR Az egész atheista világszemléletein és beállítottságom ezen kísérletem folytán összeomlott bennem. Egy bizonyos idő eltelte után úgy határoztunk, hogy a fenti kísérletet megismételjük egy olyan haldokló egyénnel, akiről hatá­rozottan tudjuk, hogy atheista. Műszereink felállítása után, arra kértük az ápolónőt, hogy beszélgessen a haldoklóval. A beszélgetés folyamán a megfigyelés alá vett egyén kijelentette, hogy sem em­bernek, sem Istennek nem hisz. A műszerünk mutatója egyidejű­leg az ellenkező irányban kezdett el haladni, és amint a haldokló mindent elátkozott, megszólalt a gong a mínusz 500. egységnél. Ezen módon tudtuk a gonosz és átkos gondolatok erősségét mérni. Ekkor a következő meggyőződésre jutottam: ha mi tudo­mányos alapon az ISTENBEN való hitet, vagyis a hit által kisugárzott hullámok erősségét, az ima erejét mérni tudjuk, akkor Istennek is lehetséges, hogy gondolatainkat ismerje. Mindezen tények megállapítása után szemtől-szemben talál­tam magam a mindent tudó és mindent látó Istennel. Az atheista világnézet teljesen összeomlott bennem. Az abszolút igazsággal meggyőzve, lehetetlen volt számomra továbbra is Istent tagadni. Elfogadtam Istent és az Ő szent fiát, Jézust az én személyes Megváltómnak. Ez 1953 július 12-én történt. (Református Élet) MINT MEGFÁRADT MADARAK Ha jő az Éjjel a Nappal után, ha jő a Menés után a Megállás, ha jő az Elpihenés a Mozgás után, ha jő a Látás-futás után majd a Várás, — akkor ne félj bízni, és hinni, és remélni', A tisztaszivü mind Utána megy s akik a földön szeretetben éltek, azoknak útja közös-egy: Utána mennek koldusán, szegényen a fáradt szivek, fáradt madarak, s megpihennek hatalmas tenyerében, s Ő biztos, békés fészket ad.

Next

/
Thumbnails
Contents