Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Versek - Elbeszélések
96 BETHLEN NAPTÁR A csoport tovább halad. Pillanatig fényes marad a hely, ahol megállották. A hópelyhek ritkán szállingózni kezdenek, csakhogy éppen enyhítsék valamit a világ szomorúságát. Rátévednek az udvaron meztelen, fejszéktől összesebzett baklábakra kitett koporsókra és lefolynak a mellettük álló árvák színtelen orcáján. Különben nem mondhat senki semmit, mert Trézsi tisztességesen kitett magáért. Megadta a módját mindennek, ahogy kell. Kétszeri virrasztás mézes pálinkával, kínálással, kényelemmel, nem kicsi dolog! Nem sajnált el semmit az urától. Nézd meg, a koporsókat is béterítette frissen mosott ágylepedővel, apró szeggel még le is aggatták, hogy a szél le ne hányja róluk. Ülőhelyeket is készítettek nemcsak maguknak, hanem a gyásznépnek is. Már ahogy lehetett. Székekre tett szekérdeszkákkal, favágócsutakból, mosópadból, ahogy lehetett. Nem elég a maga bánata szegénynek, még erre is gondja volt. — Jól jár vele, aki elveszi — pusmogja Filekiné Vincze Kiss Jóskánénak, aki megbotránkozik: — Nem nyomja az el mással szegény Sándort! —hallgassatok, te! — figyelmezteti Szűk Dani. — Itt a tiszteletes úr! — Hogy ezt is megérhettük! — érzékenyedik el a láttára Filekiné. Abbiza! Az asztalkát elfelejtették a koporsók lábához tenni, hogy legyen, ahol megálljon s rátehesse a bibliáját. — Dani, Benkő! Kapjátok ki hirtelen a házból az asztalt! — Tiszta terítő kéne reá! —• suttogja az apjának az özvegy, de az öreg Bara Ferenc int, hogy: “Már mindegy! Jó úgy, ahogy van” — s hajadonfővel, figyelmesen néz a papra. Néhány ősz hajszál keresi a helyét a fején. Nézik mások is a papot, bár nincs sok látnivaló rajta. Őt sem veti fel a pénz. Ha gúnyát cserélne akármelyikükkel, nem lehetne azt mondani, hogy nem közülük való. Ó is otthon a földbe dugja a kezét, mint a legutolsó napszámosember s a szálkás ujjaihoz ragadnak a biblia lapjai. No, meglátjuk, hogy milyen a “kiadása”, ha már a kiállása ilyen gyenge. A pap elfogódva nézi őket. Az arcok soványan, babonásan, titoknézően merülnek elő a gyors sötétedésből . . . Tisztán látja a pap, hogy ez a kis csapat magyar nem a régi kálvinista gyülekezet, hanem a ferde keresztek, a fára ragasztott szentképek, a
