Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Ábrahám Dezső: Az Egyház És Az Egyesület
66 BETHLEN NAPTÁR AZ EGYHÁZ ÉS AZ EGYESÜLET Ha visszatekintünk az Amerikai Magyar Református Egyház és az Amerikai Magyar Református Egyesület több mint hét évtizedes munkájára és kapcsolatára, akkor az örökkévaló Isten iránti hála kell, hogy megtöltse a szívünket. A mi gondviselő mennyei Édesatyánk örök végzése és bölcs akarata hívta életre mind a kettőt a múlt század utolsó éveiben. A kezdet kezdetétől napjainkig gyülekezetek alakultak és az Egyesület erősödött. S ha időközben több kisebb egyház meg is szűnt, újabb £s újabb templomok épültek olyan helyeken, ahová magyar népünk tömegesen költözött, mint pld. Kalifornia és Florida. De ugyancsak elmondhatjuk, hogy Isten gondviselő akarata hívta életre az Amerikai Magyar Református Egyesületet is olyan közös feladatok ellátására, amelyeket a már akkor, 1896-1907 táján, több felekezetre oszlott reformátusságunk, külön külön nem tudott megoldani. Első sorban is egy cél hozta létre mind az egyházat, mind az egyesületet itt Amerikában. Az egyik ilyen cél az volt, hogy összetartsák magyarságunk fiait és leányait, akik a hatalmas országban szervezet nélkül hamar szétszóródtak volna. Az akkori vezetők nagyon jól tudták azt, hogy összefogásban van az erő. Ma sem szabad azért lekicsinyelni ezt a szempontot, mert ha körülnézünk az országban, bizony sok áldott kezdeményezésnek láthatjuk a temetőjét. Az maradt meg az elmúlt két világháborús, roppant gyorsan száguldó és sok problémával teljes modem időben, amit ■1 -Tik jó céllal és erős szervezettel alapítottak meg. így megidt Amerikában a magyar reformátusok egyházi szervezete, .z, hogy még mindig külön felekezeti megoszlottságban, de élnek, és él az Amerikai Magyar Református Egyesület is s Isten kegyelméből fejlődik és esztendőről esztendőre gyarapszik. A második világháború és az 1956-os orosz elnyomás elleni magyar forradalom után, különösen sok magyar érkezett az Egyesült Államokba. Milyen jó lenne, ha ezek a magyarok is számba vennék, hogy mennyi minden kezdeményezés dőlt porba, milyen sok értéket sodort el az élet és ha meg akarjuk menteni magyarságunkat, fenntartani addig, ameddig Isten is engedi a magyar nyelvet, akkor ma minden magyarnak köztünk van a helye: együtt kell építeni az egyházainkat és az Amerikai Magyar Református Egyesületet. Az egyházak és az egyesület összefogásából származott eddig is az amerikai magyarság nagy részének az ereje és erre van a jövőben is szükség.