Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Kanada

1970 373 Konfirmáltak csoportja. Középen Dr. Komjáthy Aladár lelkész. énekkarunk mellett újból megkezdte működését az ifjúsági egyesület is, melynek tánccsoportja eredményesen szerepel Fehér Mária tanárnő irányitásával. A már emlitett jubiláló Bethlen Kata és Református Nő­egyesületek mellett még egy harmadik nőegylet, az Ifjú Nők Baráti Köre is működik egyházunknál nagyon eredményesen. Több nagysikerű össze­jövetelt és két magyar mozielőadást rendeztek sikeresen. Egyházunk kebelében működik még a Református Társadalmi és Temetkezési Egyesület, mely haláleseti segélyt nyújt tagjainak. Egyházunk szolgálata sokoldalú ebben a nagy világvárosban, sok nehézséggel is jár, de jó reménységgel vagyunk arról, hogy a nehéz­ségekkel megküzdve Isten segítségével továbbépíthetjük az ő országát Montreál magyarsága között. GALT - GUELPH - KITCHENER. ONTARIO — Lelkipásztor: Dékány Elemér E városokban nagyszámú magyar család települt le és szerzett magának végleges megélhetési lehetőséget. Az utóbbi hónapokban a Magyarországról való látogatási alkalmak kialakulása folytán isten­tiszteleteinken sok látogatónk volt. Az elmúlt esztendőben gyüleke­zetünk élete a szokott keretekben folyt, de az istentiszteletek látogatott­sága örvendetesen javult. Istentiszteleteink helye továbbra is a hagyo­mányos Kossuth Házban van, amely ház valamikor a mennoniták temp-

Next

/
Thumbnails
Contents