Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Kanada

1970 369 a 4-14 éves gyermekek között, — eredményesen végezte munkáját 30 állandó tanulóval. 1969 szeptember végén a 6. iskolai évet kezdettük meg. Tanitók: a lelkész-házaspáron kivül, Ádám Tibomé és Simon Péterné voltak. Az új tanévet pedig Kútfej Lajosné segítségével kez­dettük el. A tanulók minden egyházi és nemzeti ünnepélyen sikerrel szerepeltek. — Március 15.-i ünnepélyt 1969-ben is az Egyház rendezte a lelkipásztor szervezésével. 1968 novemberétől a vasárnapi iskola fog­lalkozást is felújítottunk Kútfej Lajosné vezetésével, amit ez év őszétől kezdve is folytatni kívánunk fiatal vezetők bevonásával. Megemlítem még, hogy az Amerikai Szépmives Czéh helyi csoportja 1969 áprilisától júniusig egyházunk nagytermében havonta egy-egy kulturelőadást ren­dezett, amit ez év szeptemberétől tovább folytatnak, szintén havonta egy-egy előadással: tudományos, néprajzi és irodalmi tárgykörben. 1968 október 6-án nagytermünkben folyt le a nagysikerű Gábor Áron Est is a neves emigráns iró személyes felléptével. Lelkipásztor a pásztor nélkül maradt Lethbridgei gyülekezetben több Ízben szolgált. Gondno­kunk pedig résztvett 1969 márciusában a Hamiltonban rendezett Kana­dai Magyar Református Presbiteri Konferencián. VANCOUVER, B. C. — Lelkipásztor: Csiszár Attila Gyülekezetünk székhelye Vancouver, amely város Kanada, de talán az egész kontinens egyik legszebb fekvésű települése a Csendes Óceán és a Fraser folyó partján, gyönyörű hóval borított hegyek lábánál. Egyházunk Kanada legnyugatibb magyar református gyülekezete. Neve: Kálvin János Magyar Evangéliumi Református Egyház, amely szervezetileg a Kanadai Presbitérianus Egyházhoz tartozik és attól komoly anyagi támogatást élvez. A 86 tagot számláló gyülekezet ügyeit a 4 tagú presbitérium, a 6 tagú Gazdasági Tanács irányítja. A belmissziói munkában igen nagy segítséget ad a gyülekezetnek az Árva Bethlen Kata Női Kör és az Ifjúsági Kör. 1967-ben 9 hónapig a presbitérek közössége vezette a pásztor nél­küli nyájat, akik az Úrtól kapott talentumaikkal megelégedésre végezték szolgálatukat. A gyülekezet szívből jövő óhaját, kérését meghallgatta az Úr és lelki vezetőül Nt. Csiszár Attilát küldte el nekünk, akit 1968 január Az 1967-ben vásárolt templom. Egy vasárnapi gyülekezet.

Next

/
Thumbnails
Contents