Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Kanada

1970 367 napi Iskolánk, Vincze József szuperintendenssége alatt. — Az első évben két lányt és négy fiút bocsátott presbitériumunk konfirmációra. Komoly célkitűzéseink közé tartozik, hogy a régebbi montreáli magyar egyházzal a békés egymásmelleit való munkálkodás valamiféle formáját kialakítsuk. Presbitériumunk külön felhivást bocsátott ki ennek érdekében. S ha még jelenleg a kilátások nem is biztatók, hisszük, hogy egyszer csak megvalósul ez a cél is, hiszen egy az Ige, amit szol­gálunk, egy az úr, akinek engedelmességgel tartozunk s a munkamező is olyan tágas, hogy még két gyülekezet sem lesz soha képes azt átfogni, kellő módon szolgálni. Saját templomunk még nincs. Talán mi vagyunk az egyetlen ame­rikai magyar gyülekezet, amelyet már azzal a kikötéssel vett fel a nagy egyházi közössége, hogy ne is akarjunk itt templomot építeni. Montreal­ban angol templomok vannak üresedőben és elnéptelenedőben. Csak idő és hit kérdése, hogy mikor és hol adódik állandóbb helye e népnek, melyet ez év tavaszán Dr. Ravasz László egyik személyes üzenetében igy biztatott meg: “Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátok­nak, hogy néktek adja az országot...” MOUNT BRYDGES, ONT. — Lelkipásztor: Vietorisz Lajos 196® nehéz év volt a kis magyar gyülekezet részére, de a rosszat Isten jóra fordította az év végére. A gyülekezet az év elejétől fogva lelkész nélkül maradt. Kétség és remény közt imbolyogva — de imád­kozva — úgy élt a kis közösség ebben az évben, hogy Isten az év végére lelkipásztorral és templommal ajándékozta meg. Vietorisz Lajos Leth­bridge, Albertéból kilenc évi ottani szolgálat után indult el november végén Mount Brydges-re, hogy december 1.-vel megkezdje ott a mun­kát. A gyülekezet, amelyik tizenhat évig az angol református templom­ban húzta meg magát, mint bérlő, 1969 január 12.-én tarthatta első istentiszteletét abban a templomban, amit az Egyesült Egyháztól vásá­rolt meg. 1968 a kétségek és remények esztendeje volt. Az 1967 októberben meghozott egyházmegyei határozatnak az értelmében a gyülekezet feloszlana, tagjai pedig beolvadnának az angolnyelvű gyülekezetbe. Nem ez történt azonban. A delhi-i lelkész szolgált be tizenegy hónapon át minden második vasárnap. A közbeeső vasárnapokon pedig az örökös főgondnok, Szilágyi István tartotta az istentiszteleteket s élesztette a hamvadó parazsat. A gyülekezet nem szűnt meg s nem olvadt be. Az egyházmegyei határozat is megváltozott. Saját templommal és lelki­­pásztorral kezdődött a következő év. 1969 a gyülekezet életében a megéledés, az öröm, a hála és szolgálat éve. Bár a templom új a kis közösség részére, de maga az épület régi. Jókarban kaptuk meg, de javítani, tatarozni való akad rajta. A kalapács, a véső, a gyalu, az ecset és egyéb szerszámok nem dolgoznak maguktól. De amikor munkára volt szükség, akkor mindig volt olyan egyházát szerető és áldozatos testvér, aki megfogta azt a szerszámot, amit éppen kellett s hosszú napokat adott oda idejéből. így tisztult, szépült meg a templom kívül és belül az év folyamán, új fűtőberendezést szereltünk be, teljes belső és külső festés, dupla ablakok beszerelése, szigetelés, bútorzat megújítása voltak a főbb említésre méltó munkák. A templomlátogatás, az úrvacsorázók száma, az adakozó kedv, a szolgálatra való készség fellendült. A templomozó gyülekezet boldog, hogy saját otthonában gyűlhet egybe s úgy látja, hogy ez az év fontos fordulatot, új útnak a kezdetét jelenti számára. A missziói státusban lévő gyülekezet igy ébred rá arra, hogy a mintegy harminc mérföldes

Next

/
Thumbnails
Contents