Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Egyesült Államok - United Presbyterian Church In The U.S.A. Amerikai Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek

354 BETHLEN NAPTÁR A másik ok, hogy az egyesülésből nem történt semmi, az volt, hogy a National Mission Aid nem ígérte már a magyar lelkész teljes fizetését, mondván, hogy kell a pénz a nagyvárosi missziókra. így a First Pres­byterian Church frontot változtatott, nem akarta átvenni a magyar lel­készt, nem főképpen, mert a segély is elmaradt volna, meg aztán az egy­házuk 160,000 dolláros gyülekezeti ház építésébe fogott. Hogy e teherhez ne vegyék még a magyar lelkészt is, s annak fizetését: megváltoztatták véleményüket és a magyar lelkészt mint segédlelkészt akarták csak átvenni. Amibe az természetesen nem volt hajlandó belemenni, mivel­hogy lelkészi működését, mint segéglelkész kezdte Magyarországon és nem óhajtotta mint segédlelkész befejezni, jóllehet csak négy esztendő maradt még vissza, hogy kiteljen a korhatári szolgálati idő. így az egyesülésből nem lett semmi, a mi legnagyobb örömünkre, mert így független az egyház és öregjeink abban a hitben nyúgodhatnak meg, hogy mig ők élnek, nem lett eladva az egyház. Az elmúlás vészharangja azonban szól felettünk és 1973 december 31.-ével megszűnik létezni a Franklini Magyar Egyház. Addig is Isten adjon erőt nekünk, hogy sáfárkodhassunk a ránkbizottakban becsületes öregjeink között. CRESCENT - MARTINS FERRY, OHIO — Lelkipásztor: Dr. Harangi László Istentisztelet minden hónap első vasárnapján van, Crescenten 10:30-kor, Martins Ferryben du. ll:30-kor. A hónap harmadik vasár­napján presbiteri istentisztelet van, melynek vezetői Nagy Pál, Bajusz Árpád és Borsos Lajos. 1969 nyarán szabadtéri istentisztelet keretében ünnepelte meg a gyülekezet alapításának 65-ik évfordulóját. Crescenten a gondnok Aleva János, pénztáros Nagy Pál. Martins Ferryben a gond­nok id. Albert Béla, pénztáros Albert Béláné. Dr. Harangi László lelkipásztor a 65 éves jubileumi szabadtéri isten­­tisztelet után üdvözli a crescenti egyház egyetlen elő alapitó tagját, id. Katona Lajost. DAISYTOWN, PA. — Lelkész: Silay Sándor Egyházunk ebben az évben is örvendetes munkáról számolhat be. Bérezik István főgondok vezetésével tagjaink szorgalmasan látogatják és támogatják istenitiszteleteinket. Nőegyletünk csoportja Morich Etel irányításával rendszeres bibliái-tanúlmányokat folytat és jótékony mozgalmainkból kiveszik részüket. Hubert Carpenter vasámapi-isko-

Next

/
Thumbnails
Contents