Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Egyesült Államok - A Reformed Church In America Magyar Gyülekezetei
1(970 305 növendékei és tanítói negyedszázados talákozót tartottak, amire közelrőltávolról, messze államokból is sokan eljöttek, úgy hogy a templom zsúfolásig megtelt. Külön megemlékezés történt azokról, akik az első “Gyermekek Napján” résztvettek mint gyermekek és mint vasárnapi iskolai tanítók. Egyébként a vasárnapi iskola leghűségesebb látogatói a Drózd János családjából kerültek ki öten, akik évek során soha sem mulasztottak. Istenitisztelet után az iskolateremben kávét és süteményt szolgáltak fel. NEW BRUNSWICK, N. J. — Lelkipásztor: Bertalan Imre Gyülekezetünk Amerika magyarok által legsűrűbben lakott megyéjének szívében s székhelyén fekszik. Városunkban pontosan a századfordulóra vezethető vissza a magyar református szolgálat indulása. Az egyházi élet szervezett formát 1903-ban nyer, amikor presbiteriánus kezdeményezéssel megalakul az Első Magyar Református Egyház. Gyülekezeti életünket a magyar és angolnyelvű szolgálat és a nemzedékek közötti szép harmónia jellemzi. Egyike azoknak a gyülekezeteknek, amelyekben a magyarnyelvű istentisztelet látogatottsága nem marad el az angol mögött s ahol mindkétnyelven folyik a munka a gyermekek és ifjak soraiban is. Vasárnapi iskolánkban ebben az évben 160 gyermek és ifjú részesült vallásos nevelésben. Külön örömként említendő az a tény, hogy tudomásunk szerint három ifjú van útban a lelkipásztori szolgálat felé. A gyülekezet tiszteletbeli lelkipásztora: Nt. Kosa András D.D. Főgondnok: Jószay Ferenc. Gondnokok: Palágyi István és Kopcsó Béla. Jegyző: Dr. Boros Lajos. Pénztáros: Horváth Sándor. Nőegyletünk tisztviselői: Lakatos Jánosné elnök, Horváth Mihályné alelnök, Szeles Andrásné pénztáros, Horváth Sándorné jegyző. Konfirmáltak csoportja, Bertalan Imre lelkész és az egyház vezetőiéi.