Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Magyar Egyházkerület

274 BETHLEN NAPTÁR A lelkipásztor a helyi egyházunkon kívüli tevékenységei terén az elmúlt esztendőben is örökös elnöke volt a Kálvin Magyar Egyházke­rületnek, országos alelnöke az Amerikai Magyar Református Egyesület­nek, igazgatósági tagja minden magyar országos megmozdulásnak, és az év első felén át szerkesztője a Reformátusok Lapjának. Jelentésem végén örömmel fejezem szivem őszinte köszönetét leg­belsőbb munkatársaimnak: Dr. Piri Józsefnek, fáradhatatlan főgond­nokunknak: Teigiser Jánosnak, szorgos gondnokunknak: Arnosky Jó­zsefnek, pontos pénztárnokunknak: Major Miklósnak, lelkiismeretes jegyző-jogtanácsosunknak: Kish Helennek, gondos titkárnőnknek: Kon­­dorossy Lászlónénak, kiváló orgonista-énekkarvezérünknek. Vasárnapi Iskolánk igazgatójának, tanítóinknak, szervezeteink vezetőinek, kiknek nevei az egyházi kalauzban feltüntetve szerepelnek és azoknak is kiknek neveit lehetetlen volt helyszűke miatt mind-mind kimutatnunk. Miénk volt a munka, Istené legyen érte a dicsőség! Reánk köszöntött Nagytemplomunk megépítésének jubileumi kor­szaka. Az 1969-es éven éltük át a nagy építés örök élményét oly módon, hogy ünneplésünkből új áldás fakadt arra az új Életre, melynek ez a templom az ékes kerete. Az 1969-es év szeptember 7-én tartottuk meg a felszentelés 20 ünnepi évfordulóját. ‘ Nagy dolgokat cselekedett ve­lünk az Úr” ezért adunk igaz hálát annak az Úrnak, aki nélkül semmik vagyunk és aki nélkül semmit sem cselekedhetünk! CLEVELAND, OHIO, WEST SIDE — Lelkipásztor: Elek Aron Hogy mi volt egyházunk “kiemelkedő eseménye” az elmúlt esztendő folyamán, azt igen nehéz lenne meghatározni. Lehet, hogy egy egyszerű édesanya imádsága volt, aminek eredményeképpen egy ifjú életnek teljes egésze és iránya megváltozott; lehet hogy igehirdetés volt, aminek nyomán valami új akarat és szándék született, ami talán évekkel ezután érleli meg a maga gyümölcsét. Lehet, hogy egy ingatlanvásárlás volt, amitől egyházunk holnapjának gyümölcsérését várjuk. Egyházunk vá­sárolt egy 3 “akeros” területet a West Side kellős közepén, az új 71-es út és a 150. útca találkozásánál, ami igen előnyös fekvésénél fogva. A térképet nézve ez az új egyháztelek a West Side-i gyülekezet népes-Üj templom épületünk hátulsó része.

Next

/
Thumbnails
Contents