Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Magyar Egyházkerület

268 BETHLEN NAPTÁR templomi istentiszteleten úgyszintén az ezt követő banketten is amelyen öt Vintondale-i nőtestvérünk két napon keresztül dolgozott. Dolgozó nőtestvéreink névszerinti Shándor Pálné, Schuster Andrásné, Baldwin Edwardné, Yobbágy Pálné, és Yobbágy Zigmondné voltak. Úgyszintén nem szabad elfelednünk főgondnokunkat Yobbágy Zigmondot, aki szintén lelkesen dolgozott a felszolgálásban. A templomunk belsejét husvét előtt kifestettük, a fütő kazánunkat megjavittattuk, és amint anyagi tehetségünk megengedi a templom külsejét is festetni fogjuk. Egyházépitő munkánkat a szeretet jegyében végezzük és tudjuk, hogy velünk van az örökkévaló jóságos Isten. Kegyelettel emlékezünk meg George Miklós testvérünkről, akit az Úr Magához szólított múlt év december 9-én, akinek emlékét szivünk­ben őrizzük. WINDBER, PA. — Lelkipásztor: Zugor Ernő 1968 november 3-án tartott istentisztelet után a gyülekezet egyhan­gúlag megválasztotta Nt. Zugor Ernő-t lelkipásztorának, amely tisztségét 1068 december 1-én vette át. Az immáron hosszú évek alatt elhanyagolt kis egyház ismét új élet­kedvet nyert, mivel kapott egy lelkipásztort aki a gyülekezetébe reményt öntött. A lelkipásztor-pár napról-napra járja az idő viszontagságára való tekintet nélkül az egyháztagokat. A kilenc hónapos ittléte alatt 122 család és 36 beteg látogatást végzett. Betegeknek 8 esetben szolgált Úrvacsorával. Az egyház tagsága 45 személy, kikből az átlagos templom járók száma 22-25 között van. Minden második vasárnap tartunk egy órás istentiszteletet angol és magyar nyelven. Gyülekezetünkből ez esztendőben két gyermeket, név szerint: Haydu Janet és Haydu István-t részesitettünk konfirmációs oktatásban, akiket a johnstowni templomban konfirmáltunk meg. Hogy mennyire életképes a mi windberi gyülekezetünk, azt legjob­ban az a tényező bizonyltja, hogy 34 esztendő után megújítottuk a templomunk berendezésének egy részét, új szőnyeget vásároltunk $680.­­ért, új Urasztalát készíttettünk, Biblia-olvasó állványt ajándékba kap­tuk. Vásároltunk két darab Úrasztali és szószéki térítőt, melyek egyikét Katona József né jó lelkű nőtestvérünk adományozta kedves férje emlé­Vintondale, Pa. A gyülekezet egy része.

Next

/
Thumbnails
Contents