Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Halottaink
230 BETHLEN NAPTÁR minden vasárnap szolgált, magyar és amerikai egyházakban. Három évig volt a Magyar Egyházkerület Ifjúsági Közösségének elnöke. Mint szónok, egy egész szekrényre való díjat és kitüntetést nyert. 1969 junius 9-én temettük el teljes katonai pompával. A szertartást magyar részről Nt. Dr. Tóth Kálmán, Lorain-i lelkipásztor, keresztelő lelkésze végezte. A hatalmas, 500 lelkes gyülekezet azt az éneket énekelte, amelyet Péter az utolsó tábori istentiszteleten énekelt. Megírta szüleinek, hogy milyen lelki megnyugvással énekelte, hogy “Hitemet Krisztusomra épitem, Őreá bízom magamat .. . Krisztus az én sziklám, Ki másra épitném életem. ..” Amikor utoljára volt otthon, arra kérte édesapját, hogy ha meghalna, a családi házzal szemben lévő öreg temetőbe temessék el. Ott van hát teste eltemetve. Ott énekelték az egybegyűlt magyar lelkészek: “Nincs már szivem félelmére. . .” Ott hangzott el a végső katonai trombitaszó. A családi ház ablakából látszik a sír. De a sír csak testét takarja. Tudjuk, hogy örökkévaló lelke megváltó Uránál van. FT. NAGY LAJOSNÉ SZ. RUSZKAY ERZSÉBET — 1920 - 1969 Született Csízen, Gömör megyében 1920 szeptember 26-án, anyai ágon ősi református lelkészi családból. Iskoláit Csízen és Rimaszombatban végezte. 1941-ben ment feleségül Nagy Lajos, akkor hubói lelkipásztorhoz. Esküvőjük után tíz évet töltöttek Hubón. Férje után 1951 decemberében jött Amerikába négy gyermekével. Azóta Mckeesporton laktak. Hirtelen szívroham vitte el 1969 március 3-án. Temetésén 25 magyar református lelkipásztor vett részt, gyülekezetük tagjai, környékbeli ismerősök, a környékbeli magyar közélet vezetői, a város képviselői, valamint az országos magyar egyesületek küldöttségei. A család gyászában részvéttel osztozik amerikai magyar református népünk.