Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

Dél-Amerika

1970

207

ismét bizonyságul szolgált a kételkedők felé, hogy hűséges és áldozatos munkával, a szülői ház és gyülekezet összmüködése révén, drága örökségünket át lehet adni a következő nemzedéknek, ha nem ijjedünk meg a kétségtelenül fennálló nehézségektől. Ezzel az ünnepséggel a munkaév egy bizonyos lezáródáshoz jutott, de az ünnepnapok még a szabadságok hónapjaiban is soron követték egymást, hiszen Isten Igéje minden vasárnap felhangzott a venezuelai magyarok számára ezekben az időkben is; vagy a lelkipásztorok vagy a caracasi gyülekezet presbiterei hirdették azt a nyári hónapokban, ezzel is bizonyságot téve arról, hogy engedelmesek Krisztus ama parancsának: “Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népeket ... és tanítsátok őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltán nektek.” (Máté ev. 28:19-20) Ezt cselekedve, az a reménységük a venezuelai magyar keresztyéneknek, hogy a parancsot követő Ígéret — “íme, én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig” — is az övék lesz.

y- y-MÉLY BARÁZDÁK

Mély barázdát szánt Mestered? Mélyebben hasít ekéje?

Több fájdalmat juttat neked? Több áldást is rejt beléje.

Mert a sebzett, tépett földbe Legdrágább magvát juttatja S ha kizsendül üde zöldje, Öntözgeti, ápolgatja.

Sarjad. Gyökere a földben Csuda mélységeket ér el,

És mikor szárba szökken Dúsgazdag gyümölcsöt érlel.

Rádöbbensz a nagy titokra, Hogy a legfájóbb gyötrelem A legszebb aratást hozza,

Sohse sejtett áldást terem.

Németből fordította: Túrmezei Erzsébet