Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
196 BETHLEN NAPTÁR Sok tervünk között a legnagyobb egy lelkipásztori lakás megvétele, hogy a gyülekezet a mindenkori lelkésznek legalább lakást tudjon biztosítani, mert a bennünket támogató United Church fokozatosan kezdi segítségét csökkenteni. Segítségük nélkül eddig sem juthattunk volna, ezért csak hálásak vagyunk, de azt is tudjuk, hogy ha végleg megszüntetik támogatásukat, a gyülekezet az itteni körülmények között képtelen a lelkipásztort eltartani. Mi megtapasztaltuk Isten csodálatos dolgait. Bárcsak megtapasztalnák ugyanígy Chacoban, Genfben, Australiában és mindenütt, ahol templomépítő és lelkész-nélküli gyülekezetek vannak. Megható levelet kaptunk a napokban North-Bright ónból (Australia), egy 12 éve lelkész nélküli gyülekezettől. Átérezzük küzdelmüket és vágyaikat. Ugye, hogy olyanokká lettünk, mint akik meghalni nem tudnak, de élni sem? Ott is és itt is az egyedüliség, a szegénység és a szórványsors keresztje, a sorsbizonytalanság leterhel bennünket. Valahogy úgy érezzük, hogy emigrációs világunkban még sok gyülekezetnél a sorsközösség érzésével van a legnagyobb baj. Pedig Isten sok áldást tartogat benne számunkra. Magunkat is csak másokhoz való viszonyunkban becsüljük meg igazán. A sorsközösség érzése átlépi kis világunkat, a földrajzi határokat, s összeszámlálja a megnyomorított, a búsuló sziveket. Olyan egyházak után vágyunk, akik nem egymásra, akik csak Jézusra hallgatnak és csak Benne hisznek. Lábainál ülő, figyelő tanitványlelkekre. Olyan egyházak után vágyunk, mely a Krisztus egyháza, ahol a gyülekezetek a Szent Lélek megszállottái, — akik hisszük, hogy önmagunk dacára — Isten a Jézus Krisztusban örökre gyermekéül fogadott. S ha ezt hisszük, akkor annak meg kell látszania, hogy készek vagyunk a segítésre ott, ahol nincs segítség. Ne hagyjuk az álmokat meghalni. Begubódzó önzés helyett az egymással törődő szeretet megbizonyitására van szükség. És az önvizsgálatra, Isten színe előtti felelősséggel. Keressük a megoldásokat ott, ahol mindnyájan egyformán kicsinyek vagyunk; az Isten színe előtt. És keressük a megújulást és az egységet szemünk lehunytéig. — Lehet hogy egyházaink története mély völgy küszöbén áll. Vigyázzunk, imádkozva, összetartva, egymás iránt féltékeny szeretettel. Biztosak vagyunk benne, hogy hasonló örömök születnének — mint nálunk is — sokfelé emigrációs világunkban. Valakire, legkedvesebb igéjén keresztül — Fii. 4:4-5. — szeretnék itt hálával és szeretettel emlékezni, akinek a gondviselő
