Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
104 BETHLEN NAPTÁR ség gyűjtéséből: Holland és svájci egyházak adományából, valamint az United Church Boardtól teljesen váratlanul, meglepetésszerűen befutott a szükséges összeg. Ismét annyi, amennyi kellett, úgy hogy még az átirási költség és az azzal járó adók is kikerültek belőle. Május 12-én pedig 5 nappal a határidő előtt az állami szabadalomlevelet is kézhez kaptuk. Közjegyzőnk, aki nagy jóindulattal vitte ügyeinket, és barátaink, akik velünk izgulták végig az utolsó másfél évet, csak ámultak dolgainkon. Igen, jelek és csodák egymást követték ez esztendőben is és jól esik leírni, hogy Montevideoban a “csodában,” abban ami velünk történt, mindenki hisz. Isten cselekedetével számoló gyülekezetté lettünk. Megláttuk Isten cselekedeteit és az a lényeges, emberek, gyülekezetek életében és nem az emberek munkája. Ahol ezt megtanulják, ott van szerénység, emberdicsérés helyett Istennek hálát adó, reménytelenség közepette bizakodó élet. A köszönet és hála szavával emlékezünk azokról az egyházakról, akik a testvéri segítés szép példájával, anyagiakkal és imáikkal mellettünk álltak: Bethlen Otthon, Ref. Egyesület és Lelkészegyesület, a Perth Amboy-iak és az Ifjúsági Szövetség, Hollywood-i, Trentoni, Roeblingi stb. Sao Paoloi és Buenos Airesi Egyházakról, melyek főképp a második részletfizetésünket tették lehetővé, valamint a személyes adományokról, melyeket a Fény valamint a Magvető számaiban részletesen és időrendi sorrendben közöltünk. Áldassék az Isten érte, hogy velünk való csodájában a testvéri sziveket felhasználhatta. Örömmel és hálával emlékezünk gyülekezetünk tagjainak áldozathozatalára is; a sok szép ajándékra, a Tompa házaspár (Bs. Aires) szép kézzelfestett, magyar motivumos úrvacsorái készletére, Patakyné templomi függönyeire, a szép bordó futószőnyegre, az Új Élet szerkesztőségétől kapott szép falitáblákra, melyeket még a. templomszentelés előtti napon kereteztünk. Szinte az utolsó napokon még szépítettünk, húztuk az utolsó ecsetvonásokat, s köztünk olyan áldozatos lélek is volt, aki hathónapos szakadatlan munkája után még halálos ágyán is azt emlegette: mindent amit tettem, nem emberek kedvéért, hanem Isten dicsőségére s a közösség javára végeztem. Legyen áldott az Ur, hogy ilyen szép szolgálattal tette fel életére a koronát és hivta haza békességben az Ő üdvösségébe! Gyülekezeti otthonunk berendezését, bútorokat is az áldozat
