Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
1970 175 Amerikában. Körülbelül 16 kilométerre van a főváros, Caracas, egy Y alakú völgyben, amelynek, mert magasan fekszik, a kiimája igen kellemes. Bemenet az ember először nyomortanyákkal találkozik (ilyenek Buenos Airest is szegélyezik). A hegyeken, mint fecskefészkek, összevisszaságban elképzelhetetlen “épitekezési anyagokból” összeeszkábált kalyibák, amiket egy-egy kiadós zápor könnyen lemoshat. . . Az ellentét az impozáns, festőién szép modern épületekből álló főváros és az azt szegélyező cigányputriszerüségek között döbbenetes. A délamerikai országok között, hála az olajmezőknek, gazdaságilag Venezuela a legerősebb. Területe ugyan annyi, mint Kaliforniáé, de lakói száma mindössze tiz millió. Pénzegysége a bolivár, amiből 4.5 tesz ki egy amerikai dollárt. Caracas lakossága nem egészen két millió. Az eredeti nép keverék: spanyol-indián-néger, de igazán színes bőrű, tehát kimondottan indián, vagy néger nagy városokban, különösen Caracasban és Valenciában (kb. 210,000 lakosú) nem igen van. A főváros kimondottan szép; útjai, sőt csodák csodája: még a járdái is jók s épül, nő, mint a gomba. Magyarok A magyarság száma az egész országban úgy három-négy ezerre tehető. Majdnem kizárólag második háború utániak, vagy ötvehatosok. Sok közöttük az értelmiségi s aránylag kevés az ipari munkásság. A negyvenöt után kikerültek között jó néhány volt csendőr akad (pl. Valenciában.) Az első magyar, akiről tudjuk, hogy Venezuelában járt, egy Rosti Pál nevő 48-as honvéd volt, aki az Egyesült Államokból Kubán keresztül ment le oda 1857-ban s ott, főleg útazással, jó néhány hónapot töltött. Éles szemű, jó megfigyelő képességű, tanúit ember volt. Magyarországba 1859-ben került vissza s világjáró útjáról 1860-ban Pesten egy igen érdekes és értékes könyvet adott ki. A Venezuelára vonatkozó részt spanyolra forditva nem régiben adta ki a caracasi egyetem. A fordítást az egyetem egyik magyar diákja (lány) eszközölte. A kiadvány birtokomban van. Protestánsok Körülbelül öt-hatszázan lehetnek s nyolcvan százalékuk református, húsz százalékuk evangélikus. A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején kérve-kértek bennünket, hogy segitsünk
