Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Dél-Amerika
156 BETHLEN NAPTÁR asszony. Szép templomuk, parókhiájuk van, ami az amerikai magyar baptisták adományából épült (Yeér Ferenc nevét külön is megemlítették) s a papi fizetéshez is hozzájárulnak. Eltűnődtem . . . Mennyivel többen vagyunk mi Amerikában, mint baptista atyánkfiái. Mikor fogja leírni valami krónikás, hogy ezt, vagy azt az argentínai, vagy brazíliai, vagy délafrikai (válogathatunk az országokban, igen sokfelé szóródtunk szét) templomot az amerikai magyar reformátusok építették, pedig mi számarányainkhoz képest tízet is építhetnénk. A gyülekezet különben kétszáz lelkes, de templomos. Minden felekezetek között évszázadok óta a holland református áll hozzánk legközelebb. Buenos Airesben is van templomuk. Gyülekezetük természetesen erős. Vezető lelkészük Dr. Van Rhyne, másodpapjuk Dr. Van Hulsema, jóindulatú emberek, a magyarokat szeretik. Már csak azért is találkozni akartam velők, mert a segédlelkészük magyar volt, Nagy Attila, Nagy Balázs Dezső volt buenos airesi, jelenleg a kanadai Calgaryban levő gyülekezetünk papjának a fia. Hollandiában is volt diák s három nyelven: magyarul, spanyolul és hollandul kifogástalanul beszél. Római kathólikus atyánkfiainak az Angol Kisasszonyok vezetése alatt a város Platanos nevű részén igen jónevű leány elemi és középiskolájuk van, több mint ötszáz tanulóval. Az ötvenes években egy régi nagyúri birtokot, haciendát vettek meg, ahol egyéb épületek mellett még kápolna is volt s itt felépítettek egy valóban modern iskolát. A tanulók argentiniaiak, bár kb. húsz magyar növendékük is van. Közülök eggyel, Bodnár Gábor amerikai főcserkész barátom egyik kislányával, találkoztam is. A Mater Superior és a nővérek lekötelező szívességgel fogadtak, úgyszintén az intézet papja, Dr. Kuthy Tamás igen jól képzett, minden tudomány iránt érdeklődő kapucinus barát. Fiatal ember, ugyancsak a fiam lehetne. Mikor bemutatkoztam neki, megjegyezte, hogy ő a nevet jól ösmeri. “Honnan?” — néztem rá. “Passauból.” Negyvenötben, amikor a háborúnak vége lett, találkozott ott egy fiatal amerikai katonával. A blúzán ott volt a neve: Daróczy. “Az a fiam volt” — vágtam rá hirtelen. Mikor hazajött, akkor mesélte, hogy közvetlenül a háború után egy ideig Passauban is voltak. . . Kicsi a világ. Az iskola, a kápolna és egyéb épületek megtekintése után sűrű kézfogások között búcsúztunk el a szíves vendéglátóktól. Azután megnéztünk még egy másik magyar római katolikus
