Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)
Európa
1970 139 mára. Többünk tandíját még a legutolsó háború után is ebből az alapból fedezte a genfi egyetem s a sors úgy akarta, hogy Claparéde Sándor is, neje is a budapesti temetőben nyogodjon s emléküket márványtáblával jelölték meg a budapesti teológiai akadémián.) Miért került Bocskai alakja a genfi emlékműre? Miért nem Bethlen Gábor fejedelem? — kérdik magukban sokan. Bethlen egyéniségét, lelke, magyarságos politikája, a verhetetlent adni tudó dicsősége rejtelmeit talán legeslegjobban feltárták a magyar protestáns irodalomban. Makkai Sándor is mesteri Bethlen-portrét adott a magyarságnak s Németh László a Szekfű Gyulával vívott emlékezetes szellemi párharcban az egész magyar államiság, a magyar lelkiség más- és igazi valóját és lényegét a bethleni, rákóczii látásban, megélésben jelöli és jeleníti meg a volt habsburg-képű magyar eszmeiséggel szemben. A kutatás, a gondolat s a kifejezés szabadságával felvértezett protestáns magyar jogász, — politikus, —• állambölcselők stb. stb.-ik szellemi nemzedéke vajon miért intézi el Bocskai alakját és jelentőségét egyszerűen az “üllő és kalapács” —- helyzetre útaló rövid mondással s miért nem felel — mint például Szabó Dezső s más neves nagyság esetében — könyvvel erre a “miért”-re? — A new-yorki magyar nemzeti bizottmány (a magát helyettes kormánynak tekintő külföldi magyar politikai szervezet) például újra könvvet irat Szent István király élete jelentőségéről s ez helyes. De a “magyar helyzet” nem István király után jóval, ■— nem Mohács tényével lett azzá, ami ma is? S ami volt a La Manche csatornát néző török hódítás s a magyart s nemkatolikust tulajdonképen ellenségnek néző osztrák-spanyol-jezsuita-Habsburg katolicizmus között? .... A “két ellenség” sarkantyúja nem épp a Bocskai szereplése előtt mélyül bele, reálisan és jelenlevőén a magyarság testébe? .... Bethlen, már — egész ifjan, akkor, előre “tudja”, hogy a törökhez kellett futni, amikor Bocskai váradi kapitány még “német szívvel” a császár érdekében, ha ezt igy mondhatjuk, igyekszik elnyomni az erdélyi “törökpárti” részt. 1940-44-ben a magyarság nem éppolyan élet-halál mesgyén volt a megmagyarosodottakban a régi vért felszító német nacionalizmus s a majdan reászakadt orosz kommunizmus között, mint a genfi reformációs emlékműre idehozott Bocskai éveiben? Most, amikor egy talpalattnyi területen, sehol nincs annyi igazi függetlenség — az államiság szempontjait nézve természete-
