Bethlen Naptár, 1970 (Ligonier)

d-r: Előszó

ELŐSZŐ Múlt évi Naptárunk előszavában volt egy bejelentés, ami szerint az az évfolyam lett volna az utolsó, amely az addigi szer* kesztő keze alól kikerült. Mint a Bethlen Otthon vezetője a szol­gálati korhatárt elérvén, már a múlt esztendő közepén nyúgalomba óhajtott vonúlni. Máskép történt. A körülmények folytán a dátum az év végére halasztódván, a mostani évfolyam szerkesztése még hivatali kötelessége volt. Hozzá teheti: kötelességei között talán az egyik, amelyik szívéhez legközelebb állott. Seregszemlét tartani. Évről évre. A föld kerekségén mindenütt, ahova szétszórt-vert bennünket a történelem vihara. Öt földrész olyan huszonhat or­szágában, ahova eljut és visszajön a szó és még egy néhány olyan­ban, ahova legfeljebb csak az imádság hat el s a sóhaj száll vissza. Ez a kiadvány látlelet akar lenni. Tényeket közölt leplezés nélkül. Szemeket akart nyitogatni, felelősségérzetet ébresztgeni, szívekre hatni. Megértetni az olvasókkal, hogy közülünk senki sem él önmagának; hogy az élet földre szabott részének emberi szóval ki nem fejezhető tiszta örömöt, értelmet csak a szolgálat ad. A kegyelmében végére mehetetlen Isten és Rajta keresztül emberek, közelebbről fajtánk gyermekei, hitünk cselédeinek szolgálata. Micsoda határtalanul széles mezeje van ennek a szolgálatnak csak a magunk országában is, ott ahova Isten kenyerünket letette s még szélesebb, ha látásunk a politikai határoknál nem akad meg, hanem túl mer terjedni. Micsoda határtalanul nagy lehetőséget adott az Isten a két nagy északamerikai ország: az Egyesült Államok és Kanada magyarságának, magyar reformátusságának a szétszórtság össze­fogására, támogatására, vezetésére; annak a magyar jövendőnek a munkálására, amelynek megvalósitásában minket választott ki eszközül az Isten. Ez az évkönyvvé lett s világszemlét adó Bethlen Naptár ezt a célt szolgálja hosszú évek óta s a szerkesztő akinek a keze alól az Úr 1970. évére kikerülő évfolyam visszavonhatatlanul az utolsó, szívből kívánja, hogy új kézben, felfrissülve még hatékonyabban szolgálja Isten dicsőségén keresztül árva népünk ügyét.

Next

/
Thumbnails
Contents