Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Bethlen Otthon
60 BETHLEN NAPTÁR Igazgatósági Jelentés Az Amerikai Magyar Református Egyesület BETHLEN OTTHONA 1964, 1965, 1966, 1967 éveiről AZ EGYESÜLET XXVIII. KÖZGYŰLÉSÉHEZ Ligonier, Penna. 1968 junius 24. Alapszabályunk szerint a Bethlen Otthon célja az, hogy gondoskodjék az Amerikai Magyar Református Egyesület, valamint magyar református egyházi csoportok és közületek tagjai árváiról, félárváiról s általában gondozásra utalt gyermekeiről, s gondviselés nélkül maradt elöregedett tagjairól. Az Otthon ilyen természetű szolgálata, amennyiben helyzete és befogadó képessége megengedi, a jelzett Egyesületen és egyházi csoportokon kívül is kiterjed. Eme kettősségében is azonos hivatása és tevékenysége mellett célja azután az amerikai s általában a világ magyar reformátussága vallási és kulturális törekvéseinek elősegítése és szolgálata. Az elsődleges célnak, tehát annak, hogy a testvérsegités melegét éreztesse azokkal, akik gondoskodni magukról vagy még nem tudnak, vagy már nem képesek, kezdettől fogva, tehát immár 47 év óta maradék nélkül eleget tesz; a másik, az előbbinél nem kevésbbé fontos cél szolgálatának az elengedhetetlen szükségességére pedig fokozatosan ébredt rá. Hetvenkét évvel ezelőtt magyar népünket Moldva és Havasalföld mellett még csak Amerika nyelte el. Hittestvéreink gondját nekünk egyedül uj hazánk földjén lehetett és kellett fölvennünk. De ahogy ránk zudult a huszadik század, azzal a fajtánk földjét csak eddig már bárom olyan itéletes vihar szántotta végig, amik közül különösen egynél talán csak a tatárjárás volt végzetesebb. Világgá történt szétszórattatásunk olyan méretű lett, amire csak a zsidók és örmények esetében találunk példát. Először csak Kanadába, Brazíliába, meg Argentínába sodorta népünket az orkán; hogy pedig keserűségünk pohara teljes legyen, a második és harmadik itéletes vihar már teleszórta velünk nemcsak Nyugat- Európát, hanem Észak- és Dél-Amerikán kívül Dél-Afrikát, Ausztráliát, Tasmániát és Uj-Zélandot is. “Az embertől” nemcsak földrajzilag, hanem az emberiesség szempontjából is “keletre”, a dehumanizáltság, az embertelenség kategóriájába eső vörös oroszbirodalomról nem szólunk. Azokat a tízezreket, akiket mint kiirtásra Ítélteket Szibéria kényszer-munkatáborába szétszórt, csak imádságainkban érhetjük el, ha ugyan még élnek. . . . Egyedüli vigasztalásunk csak az, hogy Isten, a mi Istenünk mindent számon tart. . . Azonban imádságunkon kívül hallható és olvasható szavunkkal, anyagi támogatásunkkal is elérhetjük, sőt mindig fokozotabb mértékben el is kell érnünk a szabad világ országaiban élő vér és hittestvéreinket.
