Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Szentmiklóssy Pál: A Bethlen Otthon tagnap és ma
52 BETHLEN NAPTAR A Bethlen Otthon Tegnap és Ma Az Amerikai Magyar Református Árvaház megalapításának gondolata 1906-ban született meg és 1921-ben vált valósággá. Amikor 33 évvel ezelőtt mint kerületi szervező a Református Egyesület szolgálatába állottam, az “Árvaház”, a “Bethlen Otthon” már büszkesége volt Egyesületünknek. A ligonieri dombtetőn állt még akkor az “Árvák” első otthona, majd később 1939-ben beköltöztek a város egyik szép téglaépületébe, átadva helyüket az öregeknek. Mennyi munka és szeretet, mennyi verejtékkel megszerzett és jó szívvel adott fillér tette lehetővé ennek a szép gondolatnak megvalósítását és fenntartását. Amikor mi szervezők jártuk az országot, új tagok toborzásában mindig nagy segítségünkre volt, hogy dicsekedhettünk az Árvák és az Öregek Otthonával. És az évek folyamán mindig akadt több és több dicsekedni való: igazgatói lakás, majd egy-egy uj szárny építése az Öregek Házához. A testvér-segités nem csak üres szó volt az Egyesület életében. Az eredeti célkitűzés kezdettől fogva az volt — a legnemesebb értelmében -— és Egyesületünk arra törekedett, hogy gyülekezeteinkben és azokon belől hitünk és fajtánk árvái, félárvái, elesett öregek a Bethlen Otthonban igaz otthonra találjanak. Meleg, békés, testi és lelki tisztaságban, keresztyéni erkölcsben való emberré nevelés, meleg otthon adása, magyar családi körben való gondviselés: ez volt mindig a célja az Otthonnak. 1956-ban a magyar forradalom menekültjei közül több családot segített át a kezdeti nehézségen a Bethlen Otthon azzal, hogy befogadta gyermekeit, amig a szülők meg tudták teremteni az új otthont. Az idők folyamán megváltoztak a viszonyok. A megváltozott SZENTMIKLÓSSY PÁL az AMRE pénztárnoka