Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Tompa Mihály: "A Gólyához" (Vers)
44 BETHLEN NAPTÁR De nem Ítélünk, mert nem akarunk ítéltetni. Nem vonjuk kétségbe, hogy gyengék gyengesége, a kényszerű külső máz alatt is Istenét félő, önvérét szerető magyar maradhat a szív. A történelem Ura az Isten, aki megcsúfolhatatlan. A holnapot, az eseményeket Ő formálja. Mi csak eszközök akarunk lenni az Ő kezében; eszközök, akiken keresztül a Ti megmaradásotokat, eljövendő szabadulásotokat munkálja. Ez az, amire mi az Amerikai Magyar Református Egyesület közössége elkötelezzük magunkat s ez az, amiben való részestársakul óhajtunk látni minden emberséges magyart a Szent Háromság egy Isten segítségével, jól tudván, hogy magyarságunk csak a keresztyénséggel fémjelezve marad meg. A GÓLYÁHOZ Irta Tompa Mihály Megenyhült a lég, vidul a határ, S te újra itt vagy, jó gólya-madár! Az ócska fészket megigazgatod, Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod. Csak vissza, vissza! Meg ne csaljanak Csalárd napsugár és siró patak; Csak visza, visza! Nincs itt kikelet, Az élet fagyva van, s megdermedett. Ne járj a mezőn, temető van ott; Ne menj a tóba, vértől áradott; Toronytetőkön nézvén nyughelyét, Tüzes üszőkbe léphetsz, úgy lehet. Házamról jobb ha elhurcolkodol, — De melyiken tudsz fészket rakni, hol Kétségb’esést ne hallanál alól S nem félhetnél az ég villámitól? Csak vissa, vissza! dél szigetje vár; Te boldogabb vagy mint mi, jó madár. Neked két hazát adott végzeted; Nekünk csak egy — voltf az is elveszett. Repülj, repülj! és délen valahol A bujdosókkal ha találkozol: Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk, Mint oldott kéve, széthull nemzetünk . . . ! Sokra sír, sokra vak börtön borul, Kik élünk: járunk búsan, szótlanul; Van a ki felkél és sírván, megyen Uj hont keresni túl a tengeren. A menyasszony meddőségért eped, Szüle nem zokog holt magzat felett, A vén lelke örömmel eltelik, Hogy nem kell élni már sok ideig. Beszéld el, ah . . . ! hogy . . . gyalázat reánk! Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk: A kidült fában őrlő szú lakik . . . A honfi honfira vádaskodik. Testvért testvér, apát fiú elad . . . Mégis, ne szóljon erről ajakad, Nehogy, ki távol sir e nemzeten, Megutálni is kénytelen legyen!
