Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Egyesült Államok - Kálvin Magyar Egyházkerület
1969 227 Kanadai testvéreinkkel főként a lapok egyesítésének a kérdése hozott össze bennünket. Sajnos e tekintetben sok jót nem jelenthetek, mert miután a “Testvériség” nem kapcsolódhatott be a tervbe s igy a tervbe vett megbeszélés az Uj Élet képviselőivel is csak baráti eszmecserére korlátozódott Buffaloban 1967 november 20-án. Kanadai testvéreink úgy határoztak, hogy lapegyesitési bizottságukat feloszlatják, az Uj Élet szerkeztését jelen formájában folytatják, bár készek az egyesítési tárgyalásokat tovább folytatni, amennyiben “az amerikai szolgatársak ilyet kezdeményeznek.” A világban szétszórt magyar reformátusok felé nem sokat tettünk a kapcsolatok keresésére és ápolására. A Bethlen Naptár legalább seregszemlét tart évenként, de mi sohasem találkozunk egymással, szükségeinket és tapasztalatainkat meg nem beszéljük, egymás erősítésére és segítésére terveket nem készítünk. Hadd vessem fel azért a gondolatot, nem lenne-e itt az ideje, hogy éppen a mi egyházkerületünk kezdeményezésére összehívjuk a szétszórtságban élő magyarság vezetőit, mint egykor Ezékiellel megmozgatta Isten a völgyben szétszórt csontokat. (Ez. 37.) De térjünk most már rá arra a kérdésre: hogyan próbáljuk végezni a ránk bízottakat a magunk portáján. Lássuk világosan, hogy gyülekezeteink megújulásának a kérdése azon az utón érkezik el hozzánk, hogy gyülekezeti életünknek minden kérdését Isten feltétlen uralma alá próbáljuk helyezni: hogyan hirdetjük és hallgatjuk az Igét az evangélium mérlege szerint, hogyan élünk a sákramentumokkal Isten Igéjének a fényében nézve, úgy bánunk-e a pénzünkkel, mint Isten ajándékával; a szeretet, amely összeköt bennünket, a Kereszt oltáráról vett tüz-e; gyülekezeti szolgálatunk szervezeteinktől az administrációig Krisztusról tett bizonyságtétel-é? A szomorú az, hogy gyülekezeteink jórésze tudatában sincs a helyzet komolyságának, legalább is anyagi vonatkozásokban nem mutatja meg azt, hogy méltó a munkás az ő jutalmára. Talán a legszomorubb teendője az egyházkerület vezetőségének, amikor egy gyülekezet megszűnését kell tudomásul vennie. S minekünk azt kellett elvégeznünk 1967 október 26.-án, amikor az egyházkerület elnöke Marsalkó József és Vitéz Ferenc társaságában meglátogatta a Pocabontas-i bányatelepet. Áll még a templom, de már nincs gyülekezet. Mienk még a templom épülete, az anyakönyvek és kegyszerek ládája, de mindenre rá kellett Írnunk a halál bélyegét: VOLT. Igen, vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy az eszköz teljesítette eszközi mivoltát, Pocahontasról el
