Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Európa
1969 165 “Ne fessenek torz képet a való helyzetről”, felelik a fiatal magyarok. Mert mit akarnak azzal, hogy a volt Kassai kormányprogramra kitelepítésre vonatkozó pontjait ma is védik?... Ez a gyűlölet ezreket kényszerített szülőföldjük elhagyására; katonasággal vették körül a falvakat, hogy a kitelepítés elől ne szökhessen meg sehki sem; kopaszra nyírták a Kassai programm szellemében az embereket, ha anyanyelvükön szólaltak meg s a nemzetiségek elől elzárták a legalapvetőbb emberi jogokat: az anyanyelven való tanulást s az anyanyelven való megnyilatkozás minden formáját. — “Mi a demokratizálódási folyamatban a demokratikus eszméket köszöntjük, — folytatja az írás, — s nem pedig az olyan intézkedésekhez való visszatérést, amelyek egy cseppet sem nevezhetők demokratikusnak: ártatlan emberek kivégzését, meghurcolását, a kitelepítéseket s a jogfosztást. — Apáink harcoltak a Szlovák tanácsköztársaság katonái sorában, ezért szenvedtek börtönt s akik ütötték őket, húsz hold földet kaptak. Résztvettek a kommunista párt megalakításában s puskatus volt a bérük; partizánok voltak s kitelepítés, meghurcolás, jogfosztás volt a felelet. — Például, amikor egy pozsonyi partizánünnepélyen Kozlov, orosz partizánvezér Pataky Pál partizán csoportvezető után érdeklődött, akkor siettek le Pozsonyból a migléci szövetkezetbe, hogy a traktorról egyenesen az ünnepélyre vigyék. . . Ez a fiatal nemzedék újságokat kitevő Írásaival kél védelmére Lőrincz Gyula, CSEMADOK-vezetőnek, aki Deklarációjában megírta bátran, hogy senki sem kérdezte meg a délszlovákiai magyarságot sem 1918-ban, sem 1938-ban (s tegyük hozzá: 1945- ben sem!), hogy hova akart volna tartozni. Személyes élmények az 1938-39-es Csehszlovákiában: 1938 késő őszén a bécsi döntéssel az új csehszlovák-magyar határ Pozsonytól Técsőig kettészelte a régi megyéket s mi a cseh oldalon maradva a határok kiigazítását vártuk, hogv itt-ott kicserélnek nehány falut. Az akkori terhes ég alatt az sem volt kizárva, hogy beláthatatlanul folytatódnak az események. — Itt-ott megkérdeztették velünk: van-e “fegyver”, ha szükség lenne rá. De ezzel nem sokat törődtünk. — Imre és László barátom türelmét vesztve a várakozásban, Magyarországra szökött a szabadcsapatba. Kerékpáron mentem hozzájuk kora reggel Husztra. Az ut egy részét egy cseh finánccal beszélgetve tettük meg. A városban elkanyarodtam Imréék iránt.
