Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Dr. Füsti Molnár Lajos: Magyar Református Egyházi Közösségek Világszövetsége
1969 149 Bethlen-Trió (Otthon, Naptár, Nyomda)-, közös Ifjúsági Tábor, stb.— A mozgalom egyre erősödik az Egyesült Amerikai Magyar Református Egyház szervezeti létrehozása iránt.—Délamerikában gyakorlatilag—a helyi változatban—már meg is van az egyesülés.— Kanada lassan igazodik az U. S. A.-hoz. Európa keleti és nyugati tájain is különböző, gyakorlatilag rugalmas és változatos formákban, főleg lelki erővonalakon, vajúdik, alakul, épül az összetartozás eszmei közössége. A különböző országokban, földrészeken, különböző egyháztestekben élő egyházi közösségeink világviszonylatban való összefogása világszövetségben, világközösségben való integrálása a leghelyesebben a kettősség elve alapján lehetséges. Ezt az elvet Amerikában a kettős egyházi hovatartozandóság elvének nevezik, amint ezt Bertalan Imre református lelkész az “Amerikai Magyar Református Tanú” első számában igen megszivlelendően kifejti. Itt Angliában énmagam is családommal együtt kettős egyháztagságban élek. Törvényesen tagjai és munkásai vagyunk az Angliai Magyar Református Egyháznak is, meg az angol Methodista Egyháznak is. De több hivünk hasonlóképen kettős egyháztagságban él s rendszerint mindkét egyház ismeri s legalább is hallgatólagosan elismeri a másik egyház tagságát is. A kettősség —a helyi körülmények szerint—alkalmazható egyénekre, gyülekezetekre, sőt nagyobb egyházi közösségekre is. Záró gondolat: a kettősségnek voltaképen érvényesülnie kell egyrészt a különböző magyar református egyházi közösségek (egyházak, egyesületek, missziói szervezetek) világközösségének, világszövetségének a felépítésében, másrészt a magyar egyházi közösségeknek a különböző helyi, országos, kontinensi s egyetemes színvonalon az egyetemes keresztyén ökumenikus akciókba s szervezetekbe való bekapcsolódás terén. A rész az egészben, az egész a részekben. Amint a kis helyi magyar ref. szórvány, gyülekezet ökumenikus kapcsolatban lehet a helyi más keresztyén szórványokkal, gyülekezetekkel, Ugyanúgy a Magyar Református Egyházi Közösségek Világszövetsége, röviden a Magyar Református Világközösség testvéri, lelki közösségi, federális egyházszervezeti kapcsolatban lehet az egyetemes, ökumenikus keresztyén világszervezetekkel. így is, úgy is a feladatunk egy, mind a két vonalon: az Isten országának építése világgá szétszórt magyar népünk közösségében, de egyúttal minden népek életében is.— “Jöjjön el a Te országod!”—Soli Deo Gloria! Dr. Füsti Molnár Lajos