Bethlen Naptár, 1969 (Ligonier)
Könyvismertetés
1969 111 rét, s az érzékiség varázsát. Elekerülhetetlennek tartotta a bűnt; az élet járulékának, a megváltatás szükségszerű lehetőségének látta. Jajkiáltásnak a tisztaság felé. A bűn felismerése még nem jelent bűntudatot. Ez mindig személyes állapot az egyszerű felismeréssel szemben. S a bűntudat még nem jelent bűnbánatot. A vétkei tudatára jutott ember még gőgös is lehet nagy és szép bűneire, vállalhatja azokat még az Istennel szemben is. Amint Ady sokszor vállalta is. De ez a gőg nem állandó az életében. Ahogy bűntudata erősebbé válik, úgy hull lassan a bűnbánat alázatába. Hatalmas intenzitású volt a lázadása, életszerelme, bűnei sorozata, hatalmas a bűntudata és a bűnbánata is. Végeredményben vétkes és kárhozatos magányossága sír ebben a lelkiállapotában. A modern ember legelrejtettebb, s minden másnál fontosabb és fájóbb érzését énekelte, a lelkiismeretfurdalást. Ez nem önmagában adódik, hanem az Istenhez fűződő viszony következménye. Viaskodik, dacol az Istennel, majd megtörik és megalázkodik. Egyedülálló hang ez a magyar irodalomban. Nem pesszimista lelkihangulat, hanem a vallás kényszere, a bűn felismerése, a bűntudat szüli. Legmélyebb legemberibb mondanivalói itt hangzottak el. A bűnei szörnyűségére ébredt lélek sírása tette lehetővé az Istennel való tobábbi találkozását is. Ennek következő lépése a bűnbánat és a bűnbocsánat. Egyik se hangulat kérdése, valóságos lelkiállapot tükröződik bennük. A bűnbánat Adynál elsősorban az emberekkel s az egész világgal szemben fakadt gőgjének az összetörését jelentette, s az alázat vállalását és gyakorlását. Másfelől a hús bűneit töredelmesen megvallotta, sírt fölöttük és átkot mondott rájuk, s egész életével kapaszkodott a Patyolat fehérsége után. Felismerte a bűnt, nemcsak az emberiséget átható hatalmában, s nemcsak élete egyes eseményeiben, hanem ahogy egész életét megrontotta. Ebben a pillanatban idegennek érezte magától életének a bűnös felét, lenjének tragikus, mégis egyetlen megtisztító hasadása megtörtént. Mint Pál apostolnál. Kettősnek tudta magát. Egyfelől ott állt régi énje, lázadó, gőgös, mindig szerelemre éhes fele, másfelől az új ember, az alázatos, bűneit megutáló valaki. Konok, kemény, zárt énje abban a pillanatban ketté tört. Amit nem tudott megtenni a világ, a kimérák, a démonok, fáradtsága, üldöztetése, undora, azt a csodát véghez vitte a bűnbánat. Ez a kegyetlenül tehetséges és gőgös lélek megroppant az Istennel való találkozásban. Gyémántkemény, ragyogó
