Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Európa
100 BETHLEN NAPTAR NÉMETORSZÁG Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat. At. 1966. év, a szolgálatunk fennállásának a huszadik éve, újabb próbatétel elé állított, de sikerült azokat Isten segítségével megoldanunk. Czeglédy Zoltán szolgatársunk, akit felesége származása révén elismertek németnek az érvényben levő törvények alapján, májusban megfolyamodta az egyik német ref. gyülekezet lelkészi állását. Felmerült a gond, hogyan tudunk gondoskodni utódról, ha elhagy minket. A körzete és a müncheni gyülekezet lelkipásztor, a Kastl-i magyar gimnázium hitoktató nélkül marad. Klein Róbert bajorországi német ref. püspök julius 12.-én bejelentette, hogy az ev. luth. egyház tudna hitoktatóról gondoskodni, mert Svájcban él Varga Sándor ev. lelkész, aki Ordas püspök titkára volt és otthon börtönben ült hitéért. Ő hajlandó lenne vállalni az állást. Mivel közben meghívtuk Jugoszláviából Tomka Viktor szolgatársunkat, a kérdés megoldása függőben maradt a válaszáig. Szeptemberre befejezett tény lett, hogy Czeglédy Zoltán szolgatársunknak legkésőbb 1967 január 1.-én el kell foglalnia uj állását. Isten segítségül küldte Nagy Ernő fiatal lelkipásztort, aki visszatért Délafrikából és itt kivánt letelepedni. A magyar ev. luth. egyházzal való megállapodás alapján ugv nyert megoldást a kérdés, hogy a hitoktatás kérdését egy közös bizottság fogja intézni. Jelenleg Lelkész szentelés Münchenben. Balról jobbra: Borniczky Imre evangélikus lelkész, d. U. Zajzon Sándor lelkész-elnök, Szekeres László református lelkész, dr. Szőke Kálmán a müncheni gyülekezet gondnoka s a szentelésben részesülő Tiszteletes Nagy Ernő.