Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Otthonunkról

1968

77

összegyűltek időről-időre istentiszteletre. Melegség járta át szivét, amikor a nagy emberre gondolt, aki hű fia volt nemzetének és református egyházának. Már az úton gondolt arra, hogy a nagy úttörő is sokszor megjárta az utat Ékesvár és Bebecs között. íme itt van. á alami sugallat azt mondta, hogy szent földre érkezett.

—Az ott a mauzóleum! - mutatott a gondnok egv épület felé miután istenhoztával köszöntötte a szemlélődő diákot. - De tessék jönni gyorsan! A hivek már együtt vannak. Jól befütöttünk, meleg van. A mauzóleumot megmutatom istentisztelet után.Bementek a nagy szobába, illetve a kis terembe, ahol pontosan huszonketten voltak már együtt. Jól esett a meleg és jól esett a vakitó fehérség után megpihentetni szemét idebent. - Ezek hát itt a nagy ős hűséges népének leszármazottai! - A régi ékesvári főgondnok, mintha itt ült volna az első sorban.

—Áldás, békesség! - köszönt ide, oda s kezet fogott minden hivővei. Majd a fehér abrosszal lcteritett asztalhoz ment, kitette a Bibliát az egyik, az énekeskönyvet a másik zsebéből. Köszörült a torkán s kezdte mondani szép bariton hangon az apostoli köszöntést. A gyülekezet ámen-nel felelt. Az istentisztelet a szokott formában folyt. Fennálló ének, derekas ének, lekció, imádság; prédikáció előtti ének, alapige, prédikáció, amelyet a János evangéliuma 15. részének 20. verse vezetett. “Emlékezzetek meg arról a beszédről, amelyet én mondtam nektek • Xem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöznek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tieteket is megtartják majd”.

Hallgatott a gyülekezet lélegzetvisszafojtva és hallgattak a világos szürkére festett falak. Csak a tűz ropogott a kályhában, mintha segíteni akart volna az Ige és a Szent Lélek tüzének. Az ámenre mindannyian áment mondtak. Vezetéknevével ellentétben imádkozott ezután Márton alázatosan szívből és esdeklőn. Az Úri Imát együtt mondták. Majd lii rdetések és adakozásra felhivás következett. A diák megkönynyebbült s áldotta bensejében az Urat, aki az első istentiszteleten megsegítette őt. Nem is gondolta, hogy ilyen könnyen fog lefolyni. Úgy látta, hogy a gyülekezet gazdagodott, emelkedett. Még egy épek és vége van az istentiszteletnek. Utána megnézheti a gondnokkal a mauzóleumot.

—Énekeljük végezetül Testvéreim a 306. ének harmadik versét! - S biztos vezérhanggal megkezdte a kilencvenedik zsoltár dallamára.

A jól éneklő asszonyok közül néhányan megmozdultak. Ezek a kályha felől ültek. Talán melegük van - gondolta a diák - s magabiztosan vezette tovább az éneket. Még egy perc sem telt el azonban elfogyott hirtelen a dallam, de az énekelt versből még maradt két sor.