Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Otthonunkról
74 BETHLEN NAPTAR ajtaját: - Én vagyok, testvér! - Beeresztette. Megérkezett a fiatal pár is. Mét két magyart kell találunk, s az ablakot fel lehet huzni, és a kupét be lehet zárni. Nem sokáig kellett keresni a testvéreket, azonnal akadt, hiszen a vonat magyar vidékre megy. A hatszemélyes fülke megtelt magyarokkal, mindenkinek van ülőhelye és a csomagok a helyükön. —■ Na, most egyedül vagyunk. Magyarul beszélhetünk. Legelőször is, aki teheti, egy kis borravalót adjon a kalauznak, hogy ide más utast be ne préseljenek, kocsink zárva legyen. Én már adtam, - mondta az az utas, aki az elmúlt éjjel annyit szenvedett. A fiatal ember, akivel a felesége is utazott, összeszedte a pénzt, és odaadta a kalauznak. — Senki sem fogja zavarni magukat - biztosította az utasokat a kalauz cseh nyelven, s fogalma sem volt róla, hogy hat magyar ember verődött össze a fülkében. Bemutatkoztak egymásnak. Mindenki a nevét mondta. Az az utas, aki megszervezte ezt a kis magyar kupét, figyelte az embereket, majd a beszélgetéskor kiderül, hogy ki kicsoda, és hova utazik. Az első utas ötven év körüli lehetett, Kassára való volt. Folyékonyan beszélte a cseh nyelvet, már egy éve itt dolgozik Prágában, mint gépész. Ő volt a legidősebb a társaságban. Ő szólalt meg legelőször.-— Hát, testvér, ezt okosan csináltad - nyújtotta megint kezét a kórházba visszaigyekező embernek. - Itt testvérek vagyunk, magyarok vagyunk, beszéljünk úgy, mint testvérek. Remélem, mind magyarok vagyunk. - Öt fő bólintott vallomást: - Igen, magyarok vagyunk. - A fiatal ember szólalt meg, lehetett harminc éves, felesége még fiatalabb: - Én becsületes magyar ember vagyok. Ungban születtem, s felvidéki vagyok. Mint katonatiszt végigharcoltam a második világháborút. A háború után Pesten éltem s mert tiszt voltam börtönbe kerültem, ahonnan úgy szabadultam ki, hogy szlováknak vallottam magam s visszakerültem szülőföldemre. Bocsássátok meg nekem ezt a csalást, de most olyan időket élünk, hogy mindent el kell követnünk, hogy ezt a balvégzetet túléljük, ami most a magyarra szakadt. Én magyarnak születtem és magyarként halok meg s az nem az én bűnöm, hogy szülőföldemre csak úgy kerülhettem haza, hogy szlováknak kellett vallanom magam. Amit tettem, visszacsinálni nem tudom, de amikor átléptem a határt s visszakerültem a Felvidékre, megfogadtam, hogy a magyarságnak való szolgálattal vezekelem le ezt a pillanatnyi hűtlenségemet. A börtönben a tüdőm megbetegedett s a fél tüdőmet kioperálták; most egy tüdőszanatóriumnak vagyok hivatalnoka és valahányszor egy magyar odakerül, minden tehetségemmel segítek rajta.
