Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Kanada

1968 277 professzor és Író, az Amerikai Magyar Szépmives Czéh alapitó elnökének tiszteletére. Szeptember végétől május végéig ez évben is működött a Szombati Magyar Iskola, 40 beiratkozott tanulóval. Tanitóik: a lelkész-család, továbbá Szarka Ibolya és ősz Zsuzsa voltak. Az iskola növendékei a nemzeti ünnepeken, ka­rácsonyi és évzáró ünnepélyen kedves műsorral szolgáltak. 1967 április a elején Magyar Népművészeti Kiállítást rendeztünk az uj Nagy teremben, Kanada önál­lóságának centennális ünnepségsorozatába bekapcsolódva. A kiállításnak szép erkölcsi és anyagi sikere volt. A Stampede-n, Calgary nagyhírű turista attrak­­cójának színhelyén egyházunk ez évben is ebédlő sátorral szolgált. A bevételt a templomépitési kölcsön törlesztésére használtuk fel. Hálásan köszönjük templomunk építésére szinte a világ minden részéből kül­dött adományokat, melyeket egyének, vagy egyházi közösségek küldöttek. Gyüle­kezetünk tagjai, sokan a férfiak közül, több száz munkaórát dolgoztak önként a templom építésénél. Áll a szép, uj templom és egyházi épület! Csak Igére szomjas, egyházát és fajtáját szerető áldozatkész hívek kellenek, hogy amit Isten emberek munkáján és adományain keresztül megadott, azt Isten lelke töltse be egy szebb jövendő építésére! TORONTO, ONTARIO — Lelkész: Seress Ödön Régi vágya és törekvése teljesedett be a gyülekezetnek, amidőn ünnepélyes keretek között megnyitotta és felszentelte október 29-én, az újonnan vásárolt templomát. A tavalyi Bethlen naptárban már ismertettük a templomvétel gondolatát, szükségességét, előzményeit. Most pedig örömmel számolhatunk be arról, hogy az Ur Isten csodálatos kegyelmével annak megvalósulásához is elvezetett. Az Egye­sület segítségével áprilisban megvettük, s októberben pedig ujraszenteltük, az uj templomot. A régi, McCaul St-i templomban október 22-én tartottuk utolsó istentisztele­tünket. Bizony, szinte mindannyian könnyes szemmel léptük át a közel 30 évig látogatott öreg templomunk küszöbét utoljára. A kő, a tégla, az anyag maradt. A Toronto-i Első Magyar Református Egyház uj temploma.

Next

/
Thumbnails
Contents