Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Egyesült Államok - Brachna Gábor: Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia Gyülekezetei
1968 273 TORONTO, CANADA — Lelkész: Buthy Dénes Ontario tartomány fővárosában 1935 óta létezik a Magyar Evangélikus gyülekezet, mely többször évekig lelkipásztor nélkül volt és nem sikerült saját birtokot szereznie. így istentiszteleteit a 116 Bond Streeten levő First Lutheran Churchben tartja, mely eredetileg német, ma pedig német-angol gyülekezet tulajdona. A magyar egyházon kivül ebben a templomban tartja istentiszteleteit a svéd evangélikus gyülekezet is s igy ez a szent hely szép nemzetközi és hitbeli együttműködés színhelyévé vált. A gyülekezet beszolgáló lelkésze Ntü Buthy Dénes, M. Ed. buffaloi lelkész, aki havonta az első és harmadik vasárnap d. u. 4:30-kor tart istentiszteletet és egyúttal hitoktatást. A gyermekek ezen kivül oktatást kapnak a tulajdonos gyülekezet Vasárnapi Iskolájában is. 1964 óta a beszolgáló lelkész munkája következtében ez a gyülekezet felerősödött és ma határozott reménységgel tekint a jövőre, mert a lelkész munkáját elsőrendű, hithü presbitérium támogatja, melynek tagjai Láng Ferenc, lévita és pénztáros, dr. Nyiregyházy Pál főgondnok, Krasznaí Károly jegyző, Babos Sándor, Czirák István, dr. Dallos Rudolf, Fülöp Béla, Kovács Zoltán, dr. Körös János, Miklián Lajos, dr. Molnár László, Németh Sándor és dr. Raffay Zoltán. A gyülekezetben buzgó Nőegylet is szolgál, melynek tisztviselői: Zoltai Miklósné elnök, Litvay Márta alelnök, Czirák Istvánná pénztáros, Láng Ferencné jegyző. Ez évben felfigyelt a Kanadai Egyházkerület püspöke is a magyar gyülekezet életére és tárgyalások indultak meg, hogy a közegyház támogatásával állandó lelkészt kapjon a gyülekezet. Külön kiemelésre való példa, hogy az egyház lelki szolgálatában érdemes világi emberek is élenjárnak. Láng Ferenc pénztáros, aki soproni származású, az Amerikai Magyar Evangélikus Egyházmegye 1966 novemberében Jersey City-ben, N. J. tartott gyűlésén hivatalos felhatalmazást kapott lévitai szolgálatra, dr. Nyiregyházy Pál, az óhazából hozott gazdag egyházi szolgálatok tapasztalatát gyümölcsözteti a torontói gyülekezetben, ő volt Nyíregyháza polgármestere és az ottani harmincezer lelkes gyülekezetnek a felügyelője. Mind a ketten több alkalommal szolgáltak a torontói gyülekezetben az istentisztelet vezetésével és Igehirdetéssel is. Egy vasárnapi gyülekezet istenitiszteiet után. Toronto, Ont.