Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Egyesült Államok - Csutoros István: United Presbyterian Church In The U.S.A. Amerikai Magyar Presbiteriánus Gyülekezetek

1968 257 A Youngstown (Ohio)-i lelkész-beiktatás résztvevő lelkészeinek csoportja. örvendetes eredményeket ért el (a résztvevőknek közel fele katolikus volt). Beindí­tottuk az u. n. Church Family Nights alkalmakat is, amikor buffet style-szerüen együtt vacsorázik a gyülekezet s azt követően egy-egy érdekes, nevelő célzatú program, előadás vagy film által együtt épülünk. A templomi szolgálatok gördü­lékenyebb végzésére egy 21 tagú csoportot keltettünk életre (The Ushers), akik három csoportban végzik szolgálatukat. Ugyanakkor presbitereink feleségeikkel a templom-ajtóknál köszöntik egyháztagjainkat. Két énekkarunk rendszeresen A Youngstown (Ohio)-i gyülekezet 1966 őszén vásárolt lelkészlakása. résztvesznek az istentiszteleteken s Nagypénteki és Karácsonyi Hangversenyük valamint a Choir Recognition Sunday zenei programja élmény-számba ment. Idősebb magyar véreink részére házi istentiszteleteket tart a gyülekezet, amelyet 8-10 egyháztagunk megjelenése még áldottabbá tesz alkalomról-alkalomra. Május hónap folyamán a gyülekezet tagjai közel $26,000 összeget adtak “pledge” formá­jában az uj lelkészlakás kölcsönének visszafizetésére, a templom mögötti parko­lóhely black top-pal történő bevonására, és az ötven Milliós Alapban általunk elvállalt $6,000 kiegyenlítésére az elkövetkező három esztendőben rendes adomány­aikon felüli összegként.

Next

/
Thumbnails
Contents