Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Egyesült Államok - Nagy Lajos: Amerikai Magyar Református Egyház

206 BETHLEN NAPTAR Az Egyházak Országos Tanácsa Miamiban (Fia.) tartott gyűlésén Humphrey alelnök üdvözli Nagy Lajos püspököt. tagnak akarva, nem-akarva felelnie kell. Mi hisszük azt, hogy Isten küldetést bizott reánk. Mi valljuk azt, hogy a Szentlélek Isten szolgá­latra hivott el. Létezésünket Ő állapítja meg, hogy mikor peregnek le a homokóra szemei. Addig még magyar református módra figyelünk az evangéliumra, addig mig az evangélium szól hozzánk addig Istennek céja van velünk. Semmi értelme nem lesz létezésünknek, mihelyst nem hallgatunk és nem engedelmeskedünk a hozzánk szóló Isten Igéjének. Az evangéliumnak engedelmeskedve tanuljuk meg azt, hogy küldetésünk itt is az, mint a Magyarországon élő lelki édesanyánknak: Krisztusról bizonyságot tenni, Isten dicsőségét szolgálni azon a helyen és környezet­ben, ahová az Isten küldött minket. Hisszük, van értelme létezésünknek; nekünk magyar református módra kell bizonyságot tenni Megváltó Urunkról s minden képességünkkel szolgáljuk népünket és azokat a testvéreinket, akiknek gondját Isten reánk bízta. Mint magyar reformá­tusok veszünk részt az Egyházak Világtanácsában, a Református Világ­­szövetségben és annak északamerikai tagozatában, továbbá az amerikai egyházak országos tanácsában. Mint magyar reformátusok veszünk részt a kongresszust megnyitó istentiszteleteken, amelyen az elnök és a kormány tagjai jelen vannak. Mint magyar reformátusok szereplünk az Amerikában nyivántartott egyháztestek között. Mig élűnk, a magyar református nevet meg tartjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents