Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület

1968 189 BUFFALO, EAST SIDE, N. Y. — Lelkész: Jalso Sándor A Buffalo East Side-i gyülekezetei hosszú éveken keresztül meglepő hűség­gel és szeretettel pásztorolta Nt. Harsány Andor 1966 szeptemberéig, amikor megérdemelt nyugdíjba ment és szeretett élettársával Californiába költözött. A gyülekezet Nt. Jalso Sándort hívta meg pásztorául Kalamazoo, Michigan­­ből. Az első esztendő a bemutatkozás és im serkedés ideje szokott lenni. Itt csak egy pár hónap telt el s a hűséges, egyházukat szerető tagok egy örömteli lelkipásztort találtak maguk között, akivel közösen és együtt igyekeznek tu­dásuk legjava szerint végezni a szolgálatot. Az öröm látható jele és egyben Isten ajándéka volt a lelkipásztorcsalád második gyermeke Albert Pál, aki augusztus 10-én szüketett. A gyülekezet nőtagjai szép és értékes gyermek-holmikkal lepték meg a leendő anyát a julius 11-én megtartott “baby shower party” alkalmával. A gyülekezet erőssége a tagok szeretete és hűsége. A gondnok Mr. Ronald D. Baker, kinek felesége harmad-generációs magyar, megértéssel és fiatalos lendülettel vezeti a gyülekezetei. A szülők kálvinista hitét örökölte és folytatja Ujváry Erzsiké (Miss Elizabeth Newburg), aki egy személyben orgonista, az énekkar vezetője és a presbitérium titkára. Mr. Andrew Hudack nemcsak a pénztárnok nehéz és felelősségteljes szolgálatát végzi, hanem neki lehet köszönni azt is, hogy a templomot szép és virágokkal díszített kert veszi körül. Mrs. Bertha Rusnock ellenőr, valamint a nőegylet elnöke éveken keresztül viseli tisztét és dolgozik az egyház érdekében a nőegylet többi tagjaival együtt. A vasárnapi iskola vezetője Mrs. Sally Stumpf. A Buffalo East Side-i gyülekezet az 1967-es esztendőben is igyekezett testvéri egyetértésben szolgálni a szomszédos magyar gyülekezetekkel; a Buf­falo West Side-i valamint, a Lackawanna Magyar Presbitériánus egyházakkal. BUFFALO, WEST SIDE, N. Y. — Lelkipásztor: Kántor Pál Egyházunk az elmúlt évben ünnepelte templomszentelsének 40. évfordulóját. Gyülekezetünk főgondnoka ifj. Holbok Ferenc, jegyzője Vince Mihály, pénz­tárosa Sztankay Béla. Készpénz vagyonunk 20,000.00 dollár. Gyülekezetünk adakozása dicséretre méltóan emelkedik évről-évre. Az utolsó négy év adakozása minden alkalommal jobb volt mint az előtte való évi és mindig a legmagasabb a templom felépítése óta. Tudjuk, hogy az egyház életét nem mérhetjük dollárokban és centekben, de a növekvő adakozásból láthatjuk gyülekezetünk kiegyensúlyozott és fejlődő életét. Az elmúlt évben nyolc ifjú konfirmált, három végezte el a közép iskolát és A Buffaloi (West Side) Egyház Vasárnapi Iskolásainak egy csoportja.

Next

/
Thumbnails
Contents