Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)
Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület
1968 185 A hammondi gyülekezet ifjúsági csoportja. iskolánk bevezetette a “Church és Home” estéket, ahol a vasárnapi iskolai tanítók beszámolnak a gyermekek haladásáról a szülőknek. Úgyszintén “leadership training” alkalmak is voltak az egyházi iskola tanítók számára. A Nyugati Egyházmegye évi ifjúsági konferenciáját gyülekezetünk ifjúsága látta vendégül Egyházi énekkarunkat Nt. Beretz Árpádné vezette 1962 szeptemberéig, amikor a vezetést ismét Dobay Tamás tanár vette át. Énekkarunk a helybeli római katholikus templomban szerepelt a Week of Christian Unity istentisztelen. A nyári biblia iskola Pavelka Paul-né vezetése alatt szép sikert ért el. A gyülekezet megünnepelte 60 éves évfordulóját junius 4-én. Nőegyletünk vendégül látta a Nyugati Egyházmegye Női Konferenciáját májusban. Több mint 200 nő vett részt. Úgyszintén vendégül látta az előkészítő gyűléseket. Xd. Molnár Bálintné elnöknő 30 éves elnöki szolgálatot fejezett be az elmúlt évben. Mrs. Machel Ronney pedig 20 éves elnöki szolgálatot fejezett be a Women’s Guildben. Nagy öröm és tisztesség volt Ft. Bartha Tibor és a magyarországi delegáció látogatása gyülekezetünkben a magyarországi 400 éves jubileumi ünnepségekkel kapcsolatosan. A gyülekezet lelkipásztora részt vett a magyarországi ünnepségeken, A hammondi gyülekezet gyermek énekkara. Nt. Beretz Árpádné karnagy.