Bethlen Naptár, 1968 (Ligonier)

Dél-Amerika

118 BETHLEN NAPTAR VENEZUELA Beszámoló a earacasi “Feltámadás” gyülekezet életéről az 1966-1967 munkaévben. Venezuela földrajzilag, politikailag és gazdaságilag különleges helyzetben van. Ennek a különlegességnek sok előnye van, de vannak hátrányai is. A második világháború után ideérkezett emigránsok szaba­don gyakorolhatták vallásukat, mialatt például a szomszédos Kolumbi­ában a protestánsok nehézségekbe ütköztek ilyen irányú óhajuk megva­lósításával. Az itt élő magyar reformátusok és evangélikusok összlét­­száma oly csekély, hogy külön-külön sem paphoz sem templomhoz nem juthattak volna úgy, mint ágrólszakadt, jóformán semmi anyagi alap­pal nem rendelkező, újdonsült emigránsok. Magyarországi emléke­inkben még élénken éltek azok a kis falusi templomok, ahol a szórvány gyülekezetek felváltva tartották istentiszteleteiket, hol az evangéli­kusok, hol a reformátusok vagy az unitáriusok. Gyakran csak közös istentiszteletek voltak a környéken élő összes protestáns számára. Azonkívül a budapesti Lónyai-utcai református és a fasori evangélikus gimnáziumokban a hittanórák és az istentiszteletek közösek voltak. Igv a krisztusi közösség elve alapján egyesült erővel megalakítottuk a earacasi “Feltámadás” egyházat az Evangélikus Világszövetség támo­gatásával az evangélikus és református magyarság számára. így hozzá-A Lorántfy Zsuzsanna Nöegylet Évi Bazárja.

Next

/
Thumbnails
Contents