Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Otthonunkról

BETHLEN NAPTAR

87

A pap gondolta, hogy majd adja ő lejjebb is holnap, ha a kutyákat meglátja. Nem vitatkozott vele tovább, ráhagyta, csinálja úgy, ahogy gondolja. Aztán végig kérdezte a tanári kart. Legelsősorban azok után érdeklődött, akik őt is tanították. Már csak egy tanított belőlük, az öreg torna tanár. No, meg az öreg főiskolai orvos. Itt meg is jegyezte, hogy mindkettő már akkor is szolgálatban volt, amikor az ő nagyapja diák volt, pedig már maga is benne van az időben. “Már az én diákkoromban azzal tréfálták az öreg Kiss Eleket, meg dr. Kun Zoltánt, hogy a halál azt hitte róluk, hogy már régen elvitte őket. A két öreg nem csinál nagy lármát, nehogy észrevegye őket.” Nevetett, mig emlékezett.

Majd a pap is belátta, hogy a diák fáradt s pihenni küldte. Másnap a két diák felkereste azokat, akikhez a címzett pátens szólott. Végigjárták a falut. Utoljára maradt a nagyságos ur kopott sárga kastélya.

“No, gyerünk ide, Jóska fiam! Falusi fiú vagy-e te?” — kérdi a legátus.

“Hát tudja a legátus ur, hogy az vagyok, hiszen a szomszéd faluból való vagyok!”

“Azt akartam kérdezni, hogy nem puhultál-e el még Patakon?” Nevetett maga is, hiszen ő tudja a legjobban, hogy Patakon azokból a nyápic városi fiukból, akiknek ólmot kellett a zsebükbe tenni, hogy el ne fújja a szél őket, ezekből is embert faragtak.

A mendikáns öntudatosan feleli vissza: “Patakon nem puhultam el, hanem még erősebb lettem.”

“Félsz-e te a kutyáktól?”

“Nem, ha valami jó husáng van a kezemben.”

“No, fiú, most nem lesz husáng a kezedben, de meg kell mutatni, hogy nem félsz a kutyáktól!”

“Ha a legátus ur nem fél, én sem félek” — erősködött a fiú. Rendben van. Most kipróbálunk egy trükköt. Hallottam a nagybátyámtól, hogy a kutyát hogyan lehet megijeszteni.” Ide figyelj ! Ha félsz, akkor most mondd meg és akkor te maradj a kapun kívül. Ha belekezdtünk, akkor ha leharapja a kutya a fejünket, akkor is végig kell csinálni. Csak az a fontos, hogy azt csináld, amit én mondok. Amikor belépünk az udvarra, a kezünket beletesszük a hóba és négykézláb szaladni kezdünk a kutyák felé és mi is ugatunk. Nem szabad megállani, de különösen nem szabad felállani. Én megyek elől. Ha valami rosszul sikerülne, te a kerítés mellett leszel és saját testemmel védelek meg. Ne félj! Jössz velem?” “Megyek!”