Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Otthonunkról
BETHLEN NAPTÁR 85 GARABOHCIÁS DIÁKOK Egész éjjel szakadt a hó. Isten hófehér leplével betakarta a világot. Csak a fák törzsei emlékeztettek arra, hogy van más szin is, mint a fehér. A telefonoszlopok hófehér bóbitát kötöttek s még a drótok is fehérbe öltöztek. Az utszéli fenyő ága boldogan hajlott meg fehér terhe alatt, mintha restelte volna, hogy ő még most is zöldszinü. Millió gyémánt porral hintette be a tél s valóban olyan szép karácsonyfa volt, amilyeneket a festők próbálnak festeni. A nyulak valahol aludtak. A verebek és a varjuk behúzódtak a faluba. Csend volt a határban, békesség. Amerre a szem ellát, csak két élőlény van, aki meg meri törni ezt az ünnepi csendet. Két diák, egy kisebb és egy nagyobb baktat a hómezőn a torony irányába. Az ut nagy kanyart tesz a vasút állomástól, a falu messze van. Nekik idejében meg kell érkezni abba a faluba, amit jó szerencséjük, vagy balvégzetük kijelölt számukra, ahol a karácsonyi ünnepet eltöltik mint legátus és mendikáns. A kis diák a nagyobb diák nyomába szeretne lépni s milliószor kívánta magában, jaj, csak ne volna olyan hosszú a legátus ur lába, mert akor lábanyomába léphetne. így neki is jutott az uttaposásból s bizony sokszor térdig ért a hó. Hideg volt, de a kis diákról szakadt a viz s kívánva kívánta, bárcsak cipő helyett csizma volna a lábán. A faluban már kitaposott gyalog ut volt. Könnyen megtatálták a paplakot. A templom melletti nagy verandás ház. A tornácon próbálták leverni magukról a havat. A kis fiú úgy érezte, hogy átázott cipőjében nincsenek lábujjak. A papné kedvesen fogadta őket. Mosolyában, szavában volt valami, ami saját otthonukra emlékeztetett. Bent meleg volt és az asztal megtérítve várta a vendégeket. A pap túl hivatalosnak látszott. “Hol voltak? Már régen megérkezhettek volna.” A nagyobbik diák próbált mentegetőzni: “Igen nagy volt a hó és nem lehetett gyorsan jönni, azután a mendikánst sem hagyhattam a határban.” A pap megbánta kérdését. Eszébe jutott diákkora és az, hogy ő sem bírta a nagyképü papokat. Engesztelőén elfogadta a magyarázatot: “Igaz, mi rá sem gondolunk itt a meleg szobában, hogy térdig érő hóban nehéz gyalogolni. Talán az ut nem is volt kitaposva?” “Nem volt” — feleli a legátus. “Talán az is baj volt, hogy nem követtük az országutat, hanem keresztülvágtunk a torony irányában a vasútállomástól.”
