Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Egyesült Államok - Nagy Lajos: Amerikai Magyar Református Egyház
272 BETHLEN NAPTÁR Julius 3-án a gyülekezet lelkésze megáldotta Tarnóczy Árpádnak az amerikai magyarság halhatatlan költőjének uj sirkövét. A gyülekezet tagjai népes számban jelentek meg az emlékezetes alkalmon. Az akroni egyház előtt nagy feladatok állnak, de a feladatok végrehajtásához meg van az akarat, az áldozatkészség és a hit. Az uj templom és az uj lelkész szimbolikus kifejezője az akroni gyülekezetre annyira jellemző megújult szeretetnek és megújult szolgálatnak. A gyülekezeti lélekszám március és julius között 25 lélekkel szaporodott. Hollywood, California — Lelkész: Trombitás Dezső Egyházunk hét évvel ezelőtt alakult. Gyakorlatilag azonban fejlődőképes gyülekezetté öt évvel ezelőtt lett, amikor Isten Ígéreteiben bízva, a hit merészségével megvásároltuk mai templomunkat és a hozzátartozó akkor négy-, ma ötlakásos apartmentházat. Ez öt esztendő alatt az egyház ötven esztendő munkáját végezte el, ami a tagtoborzást és az anyagi helyzetet illeti. A kezdeti 50 lélek, ha beleszámítjuk a csak-nagyünnepi templomlátóinkat, akik azonban magukat egyháztagnak tartják, felszaporodott 500-ra. Ebből kb. 300-350 tekinthető rendszeres templomjáró, az egyház terheiben osztozó tagnak. S ezen belül van egy kisebb mag, amely az egyház programszerű építésében résztvesz és akiknek vállán nyugszik a missziói szolgálat és a kalákamunka. Az egyház vagyonállaga eléri a negyedmillió dollárt. Ha tekintetbe vesszük, hogy öt évvel ezelőtt egy cent nélkül vetettük meg lábunkat Los Angeles ezen, exkluzív negyedében, az eredmény figyelemreméltó. Mivel azonban logika szerint meg kellett volna buknunk, az elért eredményért egyedül Istené a dicsőség! Az egyház missziói lendületének az ereje: a hívek hívogató szolgálatában rejlik. Ez részben szervezett, méginkább egyéni szolgálat. Híveink barátaikat, ismerőseiket — mint hajtők körvadászaton — beterelik az istentiszteleti alkalmakra, és az ige vagy megfogja őket vagy nem. A tapasztalat szerint, aki kétszer eljön istentiszteletünkre, taggá lesz. Ökumenikus légkörünkre jellemző, hogy közel 100 rk. hívünk van, akik természetesen ostyával veszik az úrvacsorát. Templomunkban egyik presbiterünk által faragott kereszt jelzi, hogy az egyházunkban az igei hangsúly azon van, ami közös keresztyén ügy és mondanivaló. Lehetőségeinken belül igyekeztünk családi miljőt teremteni,, s hogy ezt elérhessük, nem riadtunk vissza az egyházfegyelemtől: udvariasan, de határozottan felszólítjuk azokat, akik gyülekezetünkkel a szolidaritást nem hajlandók vállalni, hogy csatlakozzanak más magyarnyelvű egyházhoz. Tekintettel arra, hogy egyháztagjaink 90%-a dipis és 56-os menekült, az u.n. öregamerikás gyülekezetekre jelemző piknikek, csigakészités és vacsorák, stb. nem szerepelnek egyházi műsorunkon, de irodalmi-, operaestek és egyéb kulturalkalmak, igen. Öt évvel ezelőtt az egyház bevétele 5000 dollár volt, ma ötszörannyi. Adósságunk: 40.000 dollár. Ontario, California — Lelkipásztor: Négyessy Bertalan A gyülekezet 1959 junius 28-án alakult. Egy év eltelte után saját területén templomot épített, melyet egy év múlva követte a Zágonyi Kultúrterem megépítése. Az egyházközségnek 124 választó tagja van, az