Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület

224 BETHLEN NAPTÁR GARY, INDIANA — Lelkész: Endrei Ferenc “Jövel, Szent Lélek Úr Isten!” énekeljük gyakran gyülekezeteinkben. Ezzel azt a vágyunkat fejezzük ki, hogy Isten Szent Lelke világosítson meg minket és adjon nekünk erőt a jó cselekvésére és a rossz elkerülésére. A Szent Lélek Isten csodálatos és titokzatos módon végzi munkáját. “A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: igy van mindenki, aki Lélektől született.” (János 3:8.) A Szent Lélek bűneink valóságáról meggyőz, és megtérésre indít, hogy JézusKrisztust mint Megváltónkat és Úrunkat szivünkbe befogadjuk. Azután a Szent Lélek az, Akinek ereje által új és Istennek gyümölcsöt hozó életet élhetünk. Gary-i gyülekezetünk az idén különös módon tapasztalta a Szent Lélek jelenlétet. Augusztus 14.-én vendég igehirdetőnk volt Mr. John Petrehn, aki nem is lelkész és csak két és fél éve tért meg. Elmondta mennyi pénze volt azelőtt, de mégsem volt boldog. Bűnei terhe ahol aztán Krisztus szabadí­totta meg, mikor Őt befogadta szivébe. Azóta Isten örömet és békességet adott neki. Kérdezte, hogy hol van Jézus Krisztus a mi életünkben? Befogadtunk-e Őt, és ha igen, a szivünk íróján van-e mint a mi Űrünk, vagy pedig csak egy kis sarokban tartogatjuk? Krisztusnak mindent alá kell vetnünk, életünket teljesen Őreá kell bíznunk. Erre csak Isten adhat erőt, de viszont hittel el kell fogadni, hogy Ő ad erre erőt (Róma 6:11). Ez a normális keresztyén élet és csak az ilyen ember számíthat arra, hogy Isten csodát tesz életében. Ez alatt az istentisztelet alatt nem hangzott el semmiféle könnyfakasztó történet és mégis a gyülekezet elég nagy része könnyes szemekkel távozott mindkét istentiszteletről. A Szent Lélek Isten, amint Isten igéje által bele­világított a szivekbe, sokan meglátták bűnüket. Arra a hívásra, hogy akik többet akarnak foglalkozni ezzel a kérdéssel, jöjjenek vissza az istentisztelet után, sokan visszajöttek. Többen befogadták Jézus Krisztust az ő szivükbe aznap mint Megváltót és Úrat és utána arról tettek bizonyságot, hogy egy addig nem ismert öröm lepte el életüket. Eseményként említendő, hogy október 16.-án tartottuk Nőegyletünk 50 éves jubileumát. Mint a múltban, úgy most is környékbeli gyülekezeteinket is meghívtuk, hogy a hálaadó istentisztelet és a jubileumi bankett keretében ünnepeljünk együtt. Az 50 éve szolgálatot végző Nőegylet tisztviselői a jubi­leumi esztendőben a következők voltak: Kalmár Gáborné elnök; özv. Cermák Györgyné alelnök; Danyi Józsefné jegyző; Gáli Ignátzné pénztáros; Varró Sándorné ellenőr. A Gary-i Egyház Arany Jubileumát Ünneplő Nőegylete 1966-ban. Középen Nt. Endrei Ferenc lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents