Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)

Egyesült Államok - Orth Győző: Kálvin Magyar Egyházkerület

216 BETHLEN NAPTÁR Ebben az évben lesz az Egyház megalapításának 60 évfordulója. Az egyház épületein komoly karbantartási munkák folynak. Úgy a templom, mint a papiak uj csatornákkal lett ellátva, a tetőket is megjavították, a társadalmi termet és paplakot újra festették, uj padlózatot kapott a papiak terrasza. Az egyház szomszédságában az Amerikai Magyar Református Egyesület a Szász Hall megvásárlásával Magyar Házat létesített. DAYTON, OHIO — Lelkész: Tiszt. Mészáros Sándor A megüresedett lelkipásztori tisztségre a gyülekezet Tisteletes Mészáros Sándort hívta meg, aki 1966 februárjában foglalta el állását. Ezzel egy időben megkezdődött a békességes munkálkodás is, egy jobb és boldogabb korszak megteremtéséért, egyházunk felvirágoztatásában. Köszönet illeti mindazokat, akik a meglévő eredményekért a gyülekezeten belül olyan szépen munkál­kodtak: az egyház volt és uj tisztviselőinek, akik mindenkor készséggel elvé­gezték azt a szolgálatot, amelyet gyülekezetünk előmenetele tőlük meg­kívánt. Az uj lelkész, a gyülekezet tagjait egy-egy presbiter vezetésével mind végig látogatta. A család látogatások egyik reménykeltő eredménye, hogy a templombaj ár ók száma emelkedett és az egyházi járulékok, adományok befizetése is növekedett. Az uj presbitérium februárban tett hüség-esküt, s azóta is lelkiismeretesen igyekeznek kötelességeiknek eleget tenni. A Lorántffy nőegylet nemes működése, magában hordja a dicséretet. Szinte emberfeletti munkát végeztek az egyház körüli szolgátataikkal, finom ebédjeink elkészítésével. A Daytoni Egyházban 1966-ban Konfirmáltak csoportja Tiszt Mészáros Sándor lelkésszel.

Next

/
Thumbnails
Contents