Bethlen Naptár, 1967 (Ligonier)
Dél-Amerika
BETHLEN NAPTÁR 157 VENEZUELA — KOLUMBIA — PERU VENEZUELAI MAGYAR PROTESTÁNSOK EGYHÁZI ÉLETÉNEK ESEMÉNYI AZ ELMÚLT MUNKAÉVBEN Amikor visszapillantunk az 1965-66-os munkaévre, akkor elsősorban a hálaadás lelke kell, hogy eltöltse sziveinket, hiszen a jó Isten megengedte, hogy nyugodt és békességes körülmények között hallgathattuk ismét egy éven át az Ő szent Igéjét és végezhettük annak a munkának egy kicsiny részét, amelyet Ő reánk bizott. Talán ez a kijelentés más földrészen, amelynek élete nyugalmasabb szokott lenni, közhelynek számit, de Délamerikában mindig erőteljes bizonyságtétel az Isten különös megtartó kegyelme felől. 1965 szeptemberében ismét átvette a caracasi magyar protestánsokat magában foglaló gyülekezet vezetését a svédországi tanulmányút jár ól visszatért Pósfay György lelkipásztor, akit távolléte alatt Szilas Attila dániai lelkész helyettesitett. Mind a búcsúzó, mind pedig a visszaérkező lelkipásztor felé a gyülekezet tagjai kifejezték köszönetüket egy-egy szeretetvendégség keretében, amelyeken — rajtuk kivül — a venezuelai főváros magyarságának többi szervezetei is képviseltették magukat. Valenciában is volt hasonló szeretetvendégség. 1965 októberét a presbitérium a hálaadás hónapjává tette. E hónap minden igehirdetése a mi hálaadásunkról szólott. Az egyik istentiszteleten szeretettel üdvözölte a gyülekezetei Dr. Hübner Frigyes kiéli evangélikus püspök, a németországi Schlesvig- Holstein-i tartományi egyház feje, aki az első venezuelai német evangélikus istentisztelet 100. évfordulójának a megünneplésére érkezett Caracasba. Az embertárs iránti szeretetben megmutatkozó hálaadás gyakorlati végrehajtásához nyújtott, segitséget a “Lórántffy Zsuzsánna” Nőegylet hagyományos őszi kézimunkaés magyar iparművészeti kiállítása és vására, amelyet nagy számban látogattak a caracasi magyarok valamint más nemzetiségű csoportok tagjai. Ennek a vasárnapnak az anyagi eredménye teszi lehetővé azt, hogy Venezuelában és más országokban (a szülőhazában, a szétszórtságban) segitséget nyújthassunk betegeknek, öregeknek, gyermekeknek, más rászorulóknak, ösztöndíjakkal lássunk el jól tanuló diákokat és támogathassunk magyar intézményeket. 1965 novemberében a lelkipásztor több vidéki ut keretében felkereste a közeli és távolabbi szórványban lakókat, részűkre istentiszteleteket tartott. Ez a munka a karácsony utáni időszakban folytatódott és 1966 februárjáig a legnyugatibb néhány város kivételével minden olyan helyen, ahol 3-4 magyar protestáns család él, volt magyar istentisztelet.
