Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Európa
94 BETHLEN NAPTÁR JUGOSZLÁVIA A STARA MORAVICAI GUÜLEKEZET IMATERME. A gyülekezetünkben ma már nem a templom az egyetlen hely, ahol Isten Igéje hirdettetik. Mig a múlt században elég volt a gyülekezetnek, hogy legyen temploma, s lelki életükben nem igényeltek bibliaórákat vagy egyéb vallásos összejöveteleket, úgy ma, ahogy ma már a világi életben is mindenütt ott látjuk az “otthonokat”, a gyülekezetek sem lehetnek meg “otthon” nélkül. Hiszen a gyülekezet belmissziói munkái a gyülekezeti otthonokban folynak és a templom is csak úgy lesz látogatott, ha van ilyen otthonunk. A moravicai gyülekezet temploma úgy áll az alföldi sikságon, mint valami hegyen épitett város, melyet messziről láthat az ember. Atyáink buzgó látogatói voltak ennek a templomnak és mig nekik sokszor kicsi volt, nekünk meg az a panaszunk, hogy nagy. Hétköznap és vasárnap itt hallgatták Isten Igéjét. Iskoláinkban megtanulták az énekeinket, de milyen jól, még ma is azt szeretik legjobban és azt tudják legjobban, amit akkor tanultak meg; ott nyertek hitoktatást s egy imaterem szüksége fel sem merült gondolataikban. Egy gyülekezeti otthon gondolata csak az első világháború után merült fel, amikor a belmissziói munka is megindul a gyülekezetben. Először Női Bibliakör alakul, majd 1920-as évek végén kezdődik az ifjúsági munka. De ezt könnyen megoldották, mert volt a gyülekezetnek több háza és egyet átadtak gyülekezeti használatra. Nagyobb rendezvényekre pedig ott állt az iskolának valamely tanterme. Ha nem is voltak ezek teljesen megfelelőek a célnak, de jók voltak és egyébként is sokkal fontosabb volt a presbitérium gazdálkodásában az, hogy mennyi földet tud egy évben venni. A második világháború után még ezt a szerénynek látszó épületet is elvesztettük. Szükségképen a volt gondnoki irodát és a segéd lelkészi szobát alakitottuk át imateremmé. Szűk volt, kicsi volt s különösen télen, amikor a nagy hidegek miatt sokan elmaradtak a templomtól, féltek a megfázástól, álmodoztunk arról, hogy épitünk majd egy nagyobb termet s szinte “irigykedve” gondoltunk azokra a gyülekezetekre, melyek fütött meleg teremben tarthatják istentiszteleteiket. Majd két évtizedig használtuk ezt a termet. Bármennyire vártunk nagyobbra, nem volt bennünk elég bátorság, hogy ebben az időben hozzáfogjunk egy nagyobb terem épitéséhez. Kicsinyhitüek voltunk, nem biztunk Isten megsegítő kegyelmében és hiveink áldozatkészségében. Mint annyiszor, Isten most is meg-
