Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Uj Holnapok Felé

BETHLEN NAPTÁR 67 5. Javasoljuk, hogy minden körzeti alelnök hivjon létre egy bizottságot, amelynek az elkövetkező évben feladata a körzetben lévő egyházak presbitériumainak meglátogatása az országos kon­ferencia ligonieri határozatainak megvalósitására. 6. Ajánljuk, hogyha a fenti pontokat az országos konferencia magáévá teszi, a több elfogadott határozattal együtt azonnal terjesz­­szük a Lelkészegyesület konferenciája elé megfontolásra és vé­leményalkotásra. Úgy a vasárnap délutáni, mint a hétfői ülésszak részletesen foglakozott a fenti határozatokkal, melyeknek mielőbbi foganatositásáról a Presbiteri Szövetség tisztviselőinek értekezlete 1965 októberében esedékes gyűlése gondoskodik. Az ígéretes holnap nagyszerű üzenete' csendült meg Nt. Kecskeméthy József, az Amerikai Magyar Református Egyesület titkárának előadásában is, mely az Amerikai Magyar Református Egyesület és a magyar református egyháztestek által közösen meg­valósítandó ifjúsági táborról szólt. Nt. Kecskeméthy előadását a Presbiteri Szövetség egyhangú lelkes határozattal fogadta, melyben az Ifjúsági Tábor azonnali és sörgős megépítése mellett foglalt állást. Az előadó drámai szavakkal mondotta el a gyűlést megelőző napon nyert benyomását. Meglátogatta ugyanis a Bethlen Ifjúsági Szövetség akroni (Ohio) ifjúsági táborát, ahol több, mint 200 magyar református fiatal kitörő lelkesedéssel üdvözölte a tábor tervét. A Bethlen Ifjúsági Szövetség, az Amerikai Magyar Református Egyház ifjúsági szervezete, amely az ifjúsági tábor anyagi alapjára már ezer dolláros összeget meg is szavazott. Az előadó hasonló benyomá­sáról is szólott, melyet a Kálvin Egyházkerület ifjúsági táborában nyert egy évvel ezelőtt. Az Országos Presbiteri Szövetség évi közgyűlését Benedek József elnök, vasárnap, szeptember 5-én, d. u. 2 órakor nyitotta meg. Vasárnap délután a konferencia témája: “A presbiter és a lelkipásztor” volt. A nagyon komoly, őszinte és keresztyén beszél­getést, mely három órát tett ki, dr. Komjáthy Aladár passaici lelki­­pásztor és dr. Kiss Sándor new yorki presbiter, egyházkerületi főgondnok rövid előadásai vezették be. Vitavezető: Nemesnyik János alelnök volt. Értékes hozzászólásaikkal résztvettek a beszél­getésben: Daróczy Sándor, Csik Sándor, Lippóczky István (S. Norwalk), Szabó János (Passaic), Szűcs Ernő (Cleveland), dr. Haller István, Nt. Paál Gyula, Eszenyi László, Kiss Károly, Dombrády Sándor (Detroit) és még sokan mások. Hétfőn reggel istentisztelet és urvacsoraosztás volt. Igét hirdetett Nt. Vitéz Ferenc a Lelkészegyesület elnöke1, ágendázott

Next

/
Thumbnails
Contents