Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Csia Kálmán: Palást Csere
BETHLEN NAPTÁR 61 a meleg fészekbe. Majd rácsapott a lovakra és Korsutut a rengeteg erdő közepén hagyta. Még visszakiáltotta neki, hogy mivel ő győzött, semmi köze a másiknak a szánkójához. Ahogy a szánkó eltűnt, Korsutu úgy érezte, hogy a csillagok is elhomályosultak az égen. A szeme felakadt a félelemtől, amikor a kegyetlen farkas csordákra gondolt. Zsandár barátai beszéltek rémregéket róluk. Majd orditani kezdett, mint akinek tüzestaplót tettek a fülébe és kalapácsszerű gorilla karjait meglóbálva úgy kezdett rohanni, mint egy lábrakelt szélmalom. Soha nem ért haza a kis székely faluba, amelyen úgy élt, mint a döglégy a hősi halotton, akik társai nem tudnak eltemetni. Őrjáratban levő zsandárok kapták meg hóval betemetve. Élt, csak az agya homályosult el. Idegszanatóriumban kezelték hosszú ideig. Aztán hazament annak, aminek a Dumnezeu (Isten) szánta. Azonban szólott a nóta másképen is. Atyhából 12 embert vittek el. Állítólag zsandár gyilkosságba keveredtek. Soha egy sem jött haza közülök. Parajdon vérében halva találták a kántort. Udvarhelyen a diákokat meghuszonötölték. Ölték, bántották, kifosztották a magyart, ahol csak lehetett. Ez volt a helyzet Erdélyben. Magyarnak lenni akkor is szenvedést jelentett. Mégis csak egy, kettő akadt, aki megtagadta hitét és fajtáját. Regét hallottam afelől, hogy közöttük volt egy protestáns lelkipásztor is. Bár kötve hiszem, mégis elmondom, amit felőle hallottam. Valahol a Holttenger szélén, három nemzetiségből falut alkotó közösségben élt a hütelen pásztor. Már gyermek korában megtanulta mindhárom népnek a beszédét és első nagy szerelme román fáta volt. Ifjú korában sokszor elkísérte a lánykát az ortodox templomba, ahol a fényesen égő gyertyák között keleti szentek mosolyogtak rá és tömjénfüst jó illata vette körül. Mikor látta, hogy az erdélyi magyarnak a “könnyek ostora” kijár minden napon és kancsuka a bére és olcsóbb a vére, mint a kóbor ebé, gondolt egy nagyot és merészet és bejelentette a pópának, hogy át akar térni ortodox papnak. Meg kell vallani, nem ment könnyen a dolog. Az ortodox papságnál a magas klérus igén képzett volt. Az erdélyi papok pedig klasszikus magyar műveltséggel rendelkeztek. Ők tisztelték a bátor ellenséget és elitélték a gyávát.