Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Egyházi Hírek
BETHLEN NAPTÁR 245 nemzetünket is veszélyeztető forrongásának zaján át is fülünkben cseng és tenni késztet Reményik Sándor költőnk siron túl is útmutató intelme: “A nyelv ma néktek végső menedéktek,” — majd igy tovább: “Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” Youngstown, Ohio — Lelkész: Bőtty János A Youngstown-i egyház az amerikai magyar presbitériánus egyházak legrégibb és máig is egyik legnépesebb és legtekintélyesebb gyülekezete. Alakulása visszavezet az 1900 előtti évekre, hivatalosan azonban csak 1902-ben lett megszervezve. Gyönyörű kőtemploma 1904-5-ben épült. Lelkészei: Kacziány Géza, Bassó Béla, Nánássy Lajos, Hankó Gyula, Gerenday László és Laky Zsigmond voltak. A jelenlegi lelkipásztor 1936 óta szolgál. A 26 tagú presbitérium élén közel hat év óta Cherney József főgondnok és id. Kanócz István algondnok állnak s az egyház sok oldalú tevékenykedéseit az egyháztanács irányítása mellett a Templom Segélyző Nőegylet, a Varró Kör, Mária Kör, Ifjúsági Kör, Vasárnapi Iskola, Vegyes Énekkar, Kuglizó és Kosárlabda csapatok végezték 1964-ben is szép sikerrel. Gyermekeink további vallásos nevelésérve a múlt évben is három hetes nyári vallásos iskolát tartottunk, ifjaink közül pedig most is 5 ösztöndijjas tanulót járatunk a wooster-i nyári tanfolyamra. Anyakönyvi kimutatásunk szerint 1964-ben volt: 18 keresztelés, 15 konfirmálás, 3 áttérés, 5 esketés és 14 temetés. Úrvacsorával élt 7 alkalomkor a templomban 2151, háznál és kórházban 43 öreg és beteg egyháztag. A külső épités terén fő gondunk ez évben a templom épületére terjedt ki. A hatvan éves régi kopott palatetőt ujjal cseréltettük ki, az összes alsó és felső termeket kifesttettük és a külső farészeket aluminummal vonattuk be. A Youngstowni (O.) egyház konfirmált if iái 1965-ben. Középen Bőtty János lelkész. Canton, Ohio — Lelkész: Nagy Ferenc Felettéb nehéz egy ilyen rövid s vázlatos jelentésben tiszta és teljes képet adni arról a munkáról, amit például itt Canton-i állomáshelyünkön végzünk Isten Országának építésében. Egy csomó kérdés kezd ostromolni. Hát mégis mit emlitsünk meg? Mit soroljunk fel? Mi az, amivel “dicsekedjünk”? Mert elvégre ennek a kisértésnek is ki vagyunk téve. És — végűi — kinek a számára adjuk ezt a jelentést? Ha végig tekintünk egyházi életünkön és fontolóra vesszük annak munkaprogramját, látjuk, hogy vannak biztató jelek, — mint minden más gyüle-
