Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)

Kanada

BETHLEN NAPTÁR 143 ÉSZAK - AMERIKA KANADA MAGYAR GYÜLEKEZETEK A KANADAI PRESBITERIÁNUS EGYHÁZBAN Napsugár, békesség, növekedés: e három angyal járt velünk az elmúlt esztendőben. Ez év őszére prédikátor volt minden szó­székünkben, míg gyülekezeteink egy Kanada történetében pél­dátlanul álló gazdasági fellendülés légkörében építették tovább egyházunk életét. Kivétel a még ma is függőben lévő ABBOTSFORDI helyzet volt. Az aránylag kis lélekszámú, messze-nyugati gyülekezet nem kapott magyarul-angolul is prédikáló, helybenlakó lelkipásztort. Azelőtti pásztoruk, Mészáros Sándor, havonként tart szolgálatot az egyház magyar csoportja között, az angolnyelvü részt pedig külön kinevezett kanadai lelkész látja el második esztendeje. VANCOUVERBEN nagyobbarányu változások történtek a presbitérium tagságában. A tizenötéves múltra visszatekintő gyüle­kezet még láthatólag nélkülözte a régebbi alapítások egyensúlyát, magabiztosságát. BÉKEVÁRRA szeptember elején érkezett meg, ugyancsak hosszú várakozás után új lelkipásztoruk, Nagy Gyula. Angolnyelv­ismerete folytán jó reménységünk van arra, hogy a már főként angolul beszélő második-harmadik nemzedék lelkigondozása meg­oldáshoz jut ott is. — Békevár 65 esztendeje él szervezett egyházi életet, az első telepesek az 1880-as években érkeztek erre a vidékre. Regina, Saskatoon modernizáló hatásaitól távol esve, lelki­­pásztoraiknak sokat kellett küzdeni korszerűbb egyházi épületek érdekében. CALGARY tavaly ősz óta Nagy Balázs Dezső volt argentínai lelkipásztor vezetésével munkálkodik tovább. Évi jelentésükből különösképen az asszonykörök jótékonysági tevékenysége ragadta meg figyelmünket. Az az érzésünk, hogy a calgary-i gyülekezet átlagon felüli együttműködési készséggel veszi körül a lelkipásztort. Ha ez is az időnkénti üresedés eredménye, úgy néhány havi lelkész­nélküliség más városokban is bátran orvosság lehetne. LETHBRIDGE tavaly rpóbálkozott először angolnyelvü isten­tiszteletek bevezetésével. Nem kell, hogy ők mondják: a magunk tapasztalatából tudjuk az ezzel járó nehézségeket. Először óvatos lelkesedés, aztán megfáradó csalódás, végül lassú gyökér-eresztés

Next

/
Thumbnails
Contents