Bethlen Naptár, 1966 (Ligonier)
Dél-Amerika
BETHLEN NAPTÁR 117 DÉL-AMERIKA VENEZUELA Az elmúlt évben a caracasi magyar protestánsok életében két említésre méltó változás is történt. Az első a gyülekezet lelkészének, Nt. Pósfay Györgynek egyéves tanulmányi szabadsága, a másik a gyülekezet új gondnokának és presbitériumának választása. A lelkész távollétében helyettesről kellett gondoskodni, mégpedig olyan helyettesről, aki egy skandináv nyelvet is beszél, mivel a magyar lelkész egyben az itt élő skandinávoknak is szolgál. így kerültem én ide Dániából. Ha az ember Európából, különösen ha Északeurópából kerül Délamerikába, kezdetben sok mindenen fennakad. Erre nemcsak a “bennszülöttek” viselkedése ad okot, hanem a magyaroké is, hiszen legtöbbjük már több mint 15 éve itt van, s ezért bizonyos mértékben —talán úgy, hogy maguk észre sem veszik — asszimilálódnak. Forrongó és idealista fiatalemer lévén, gyakran elégedetlen voltam, amit nem is igyekeztem titkolni. — Nem értettem például, hogy miért vannak a gyülekezetnek olyan tagjai, akiket sohasem látni a templomban. Egyháztagnak lenni nem kötelező, de ha már valaki egyháztag, akkor az természetesen avval jár, hogy néha elmegy a templomba. Sajnos ma már ritkaság számba megy, ha valaki minden vasárnap istentiszteletre jár, de havonta egy alkalom lehetne a minimum. Azt sem értettem, hogy hogyan lehetséges, hogy legtöbben havi egy vagy két dollárnyi összeggel támogatják az egyházi munkát. Még mindig szegény menekültek vagyunk? Vagy életszinvonalunk emelése közben éppen az egyháznak nem jut több? Ahol az egyház nem kap állami támogatást, ott ez komoly létkérdés, amit sajnos sokan a magyarok közül még mindig nem értenek meg. Gyermek Szinielőadás, Caracas, Venezuela.
